Kivájt engem az éj foga
a saját fejfámból,
halpikkellyel szegeltek fel
engem e világból.

A kopoltyú éle alatt
pengék virágoznak,
lábammal a fejem fölé
drótszárra akasztnak.

Csengettyűzzél velem világ
holt csillag csontokkal!
Fejemtől kong a téridő
szívem után sokkal,

s e létsíkon a Hol-d-ere
okkal fagy forrássá,
bugyogva állong figyelve
magát szülve Mássá.

Mennyi szívnek faragása
fordul az anyagba,
negatívján Király a kék
úri hullámhossza.

Szívek árján lenge háló,
kereszt-guzsaly rostja
a Teremtő szeretete
e pókiga ostya.

Pehely testű fonott kalács
értünk töretett meg
s halait morzsával hinti
halászunk, az Öreg.

S e kék vízben az én szívem
vérré töri a fényt
s az Ő szívén dobogja el
az egyetlen reményt.

Hímes ikrán támadok fel
iker koronában!
Kiöntött a locsolóvíz
a róka lukában!

Világtojást hagymahéjjal
festi a Mária
s aranymetsző fogvájója,
ki az Istenfia.

2018.10.14. Badacsonytomaj-Szombathely