Lombon osonó bő
fuvalomból növő
nyugalom kilövell
csurom csend szárad el
mindenen.

Torkot törő ködön
köszörűt fen vén ön,
koszorút töm ború.
Valótlan háború
imámban.

Keserű kés éle
könnyeket bevésne,
vakolat örömöm
pereg, megőrlöm,
k-omló fürt.

Rám lomha láz terül,
álmom izzadva hűl,
emlék oldja szemem,
magányom, egy-szemem
már belátja.

Orromra átkötöm
vörös felhő ködöm,
fehérvérsejt-elem,
gyémánttá égetem,
ős tűz-be-tűz.

2018.10.02. Szombathely