Az őr aludt,
magamra én vigyáztam, futottam volna, nem
leltem szavam. Kiütközött, hogy
számtalan hibám van, maradtam így, betűk
közt hasztalan.
Mélyebbre ástam,
várt megannyi emlék; ablak takarta még a
holnapot, és az zavart,
akárhová is mennék, már nincsenek, kik
tegnap voltak ott.
Szétszórt jelek dús
halma gyűlt köröttem, szememre hullt a
csendből szőtt jelen. A rács vasára
hurkokat kötöttem, s ha felriadtam,
sírtam könnytelen.
(Megjelent a magyarországi Előretolt Helyőrség 2020. augusztus 29-i számában.)
|