Időbe mártott ecsetjével,
lombja befesti a teret,
árnya megárad feketével,
benne a fény így megered.

Repdes az ernyedt leveleknek
fel-felaranyló libegése,
átszővi kristály-erezetnek
földet üdítő cseregése.

Bánya a szemnek, zokogó ősz,
szél hasogat fény rögöket,
mit égkoszorú szálaitól bősz
föld sűrűjébe kötöget.

Vedlik az erdő, konok ég-szer,
sok pici templom, pihe váza,
mint hóban a szent kép, ez a gyógy-szer,
szerkezetével tövig áldja.

Hull imaszőnyeg, szövet ostya,
kántor a holló, recitál,
révül a fáknak íze, rostja,
csonka feszében meditál.

S majd figyelemnek, fagya húzza
össze a bölcs várakozást.
Nap rövidül, de a földbe a hossza,
kiteríti derébe: ragyogást.

2018.09.21. Vonat Szombathely-Tapolca