Itt szúr, ott fáj, amott meg zsibbad,
a nap vakít, a holdfény rádijeszt.
Az ágy kemény, a széked kínpad,
se jobb, se más, hiába bármi teszt.

A doktor úr belülről ismer,
a kedves nővér gyakran méreget.
A gyógyszerész, a szorgos mixer
reményt ígér és szende, kék eget.

Az ószeres felőled kérdez,
a volt brigád levélben támogat.
sokat merengsz, beszélsz egy képhez,
színezgeted a halvány lángokat.

A hírlapok könnyen becsapnak,
apróbetűk fordulnak ellened.
Dolgod, ha nincs, csinálsz magadnak:
leejted ezt, amazt meg felveszed.

A kiflidet teába mártod,
zsírtól, cukortól óvnak, tiltanak.
Hajad kevés, mind több a ráncod,
s fáradt tüdőd a lejtőt bírja csak.

A tükrödet csúfnak találod,
a holnapot még újragondolod.
Szobádba lépsz, ölel magányod,
s megint a csendnek döntöd homlokod.

(megjelent az Előretolt Helyőrség internetes oldalán)