Bárhonnan nézem, vége lett,
egykor miénk, ma nincs közöm.
Nagy szürkeség a kék helyett,
innen magamba költözöm.

Üres pohár az asztalon,
ferdén dülöng megannyi sor.
A perceket, na, azt csalom,
csináltam ezt már annyiszor.

Hervadt levél, halott szirom,
a könnyű is nagyon nehéz.
Szorít a csend, alig bírom,
tegnap tükör, ma rám se néz.

Mint tüske szúr a sok miért,
a fény megalvad: színtelen.
Más mozdulat, de most kimért,
az egyszervolt már nincs jelen.

Zsebébe rejti ujjait,
akármit mondok, nem figyel.
Felém sem int és úgy hagy itt,
s hogy visszajön majd, semmi jel.