Megint írok, vers is lehet,
ha elkészül számon tartom.
Két lábra áll, úgy vet szelet,
szemet szúr a másik parton.

Mert bárhová utat talál,
száz sötéten jut keresztül.
Gyerekjáték, élet-halál,
zajok között dallam csendül.

Sokat mutat, sokat takar,
ha kell felment, ha kell vádol.
Nem káromol, néhol fanyar,
s nem enged az igazából.

Túl érthető, túl jó modor,
akik félik, kötözködnek.
Több, mint amit az ár sodor,
ésszel vág a romlott ködnek.

Kigúnyolják, legyint, derül,
kinek bilincs, kinek ékszer.
Kínos lesz egy körön belül,
sosem szólhat egy nap kétszer.

Lángot gyújt majd tudat-alatt,
a sok lommal végez végül.
Elhord minden határfalat,
s másnak, ha fáj, úgy is szépül.