Dús fátyolban borong a távol,
erdők mélyén a kő hallgat
s a fákról lepergő imától
levélen rezdül a harmat.

Mintha friss lepelben járnék
ajkamon a szó megdermed
-ágak közt puha árnyék-
látom szállni a kegyelmet.

Tiszta szellő szökik fel az égig
s hol a barnán elvásott
fák a vén időt mérik,
ott várom feltámadásod...