I. A NEVEZETES -OSZ-OZÁS

Az ógörög ábécében nem volt írásjele az s hangnak, ugyanis beszédük teljes mértékben sziszegő (szelyp) volt. A csángók (és barkók) szelypítése ugyancsak erősen szembeötlő. Ez semmiképp sem csángó beszédhiba, hiszen a csángók nagyon jól ismerik az s hangot is, továbbá értelmetlen fogalom a „részleges nemzeti beszédhiba". Így a csángók szelyp szavaira csak az a magyarázat lehetséges, hogy azok valamiféle öröklött ősi jellegzetesség maradványai. Ezt igazolandó vonatkoztassunk el mindentől, s csupán a szelyp beszéd mértékére figyeljünk.

Mivel nem lehetséges az ógörögnél szelypebb kiejtés, ezért ezt tegyük meg alapul, s ezen belül is az ógörög beszéd sziszegő „ízét" leginkább meghatározó, s így a legkönnyebben nyomon követhető  -osz, -asz, -esz, -ész szóvéget válasszuk vezérfonalnak.

Ekkor azonban váratlan fordulattal kell szembe néznünk:

Ki tudja, miért nem figyeltünk fel eddig arra, hogy ez az ógörög sajátosságnak elkönyvelt -osz, -asz, -esz, -ész szóvég - mégpedig a jelentést tekintve is rendre egész pontosan ugyanez a szóvég (lásd alább és a későbbiekben), még mindig „ömlesztve" található meg nem csak a csángó, hanem a mai magyar szókincsben is? Íme néhány példa: arasz, csupasz, csipesz, csenevész, degesz, dugasz, eresz, horpasz, kamasz, kopasz, merész, mérész, panasz, penész, terpesz, ragasz stb. Szavak belsejébe „fagyva" is rengeteg ilyen végű szavunk van, melyek, mivel zárványok, különösképpen jelzik, hogy a magyar nyelv egykor igen nagy mértékben sziszegő volt. Pl. lukasz(t), horgasz(t), szárasz(t), nyomasz(t), kövesz(t), kepesz(t), avagy pl. termész(et). Úgy képzett szavak ezek, mint a tapasz - tapaszt, csupasz - csupaszt. Oly sok mellett a j hang is fedheti a régi sz-t: szakajt-szakasz-t, szalajt-szalasz-t. Tehát a szelyp lukasz, horgasz, szárasz, nyomasz, kövesz, szakasz, kepesz, termész stb. egykori szókincsünk szavai.

Továbbá a magyar szókincsben az -osz, -asz, -esz, -ész (ezután a rövidség kedvéért: -osz) végződésnek a távoli múlttól máig történt kiejtésbeli változása, mi több, a következők alapján nyugodtan állítható, hogy részbeni lassú eltünedezése, igen könnyen nyomon követhető - feltételezve természetesen, hogy a teljesen szelyp beszéd volt az eredeti állapot. Ám éppen ezt igazolja az, hogy e végződés kiinduló állapotának és máig tartó sorsának feltérképezéséhez éppen az ógörög szavak hívhatók legtökéletesebb bizonyságul. Figyeljük csak, hogy a régi ógörög szavakhoz viszonyítva:

A)  Az -osz végződés sok régi szavunkban változatlan: kaülósz [kauloV] = kalász (tollcséve, dárdanyél vége), (h)alieüsz [alieuV] = halász, thétész [JethV] = tétész (aki tesz, ad), khümosz [cumoV] = kumisz, kolpiasz [kolpiaV] = kolbász (duzzadt, buggyos), pínosz [pinoV] = penész, de hasonlatosan pl. eüsz [euV] = jósz (jó-osz > jósz, ma a jósz-ág szó gyöke, a szótő: jó, jav, pl. javak).

B)  Az -osz végződés sz hangja szavaink jelentős részében s-sé vált: pürrosz [purroV] = piros, édüsz [hduV] = édes; kallimosz [kallimoV] = kellemes, eirénikosz [eirhnikoV] = árnyékos (békés, nyugalmas), thetósz [JetόV] =  tetős, tétes (pl. rátétes), akidosz [akidoV] = akadós.

C)  Számos szavunkban az -osz vég sz hangja c-, cs-, z-vé vált, pl. pikrósz [pikroV] = pokróc, ákisz [akiV] = ákics (hegyes, szúrós, innen az akác szó is), kütosz [kutoV] = kutacs, kszerósz [xeroV] = száraz, de hasonlatosan pl. osz [oV] = az (régiesen bővítve osztán, ma aztán).

D)  Igen sok szavunk végéről pedig egyszerűen eltűnt a régi -osz végződés. Például szákkosz [sakkoV] = szák, khórtosz [cortoV] = kert, szírosz [siroV] = sír (verem), oürosz [ouroV] = őr, ikelosz [ikeloV] = iker (hasonló), állosz [alloV] = ál (hamis), szaprósz [sapros] = seprő (korhadt üledék, pl. a bor alján).

E) Az -osz végződés ritkán változott meg a fentieknél jobban, főként csak az egész szó erőteljes módosulásával egyetemben. Bár ebben a rövid tanulmányomban mellőzöm a jelentősen elváltozott szavakat (mint pl. kataoütészisz > gutaütés - valójában kata-ütőzés > guta-ütődés -, értsd: leütődés, "mint akit leütöttek"), de tájékoztatóul bemutatok itt néhány nagyobb kiejtésbeli változást is:

aszpáragosz [asparagoV]           spárga

boükranosz [boukranoV]                        bugris, azaz ökörfejű

boüliosz [boulioV]                                   bölcs

nearosz [nearoV]                         nyers (új, friss, a nő - mint növő, nö-                                                                vekmény - gyökből)

népiosz [nhpioV]                                      nyápic (együgyü, fejletlen), de pon-                  

           tosan ez a népies szó is

periagész [periaghV]                              pörge

szkülaksz [skulax]                                 kölyök (a szókezdő és a szóvégi sz                             

egyaránt lemaradt)

üakinthosz [uakinJos]                           jácint

A fentiekből megállapíthatjuk, hogy az -osz szóvég ógörög-magyar egybeesése (mint láttuk: nem csak hangzásra, hanem jelentésre is teljesen egybeesnek!) már önmagában is oly erősen eggyé fűzi e két nyelv szókincsét, mint két lapot egy spirál:

Semmivel sem támadható megállapítás, hogy a közös -osz, -asz, -esz, -ész végződés spirálként egyesíti a két lapot, azaz fonja együvé a két szókincset.

II. TOVÁBBI ÓGÖRÖG-MAGYAR

AZONOS SZÓKÉPZÉSEK

A továbbiakban a következő jelöléseket alkalmazom:

A)  Az ógörögben az 1. sz. 3. sz. -ol (vmit folyamatosan tesz, pl. vacak-ol) esetében hiányzik az o utáni l hang. Ezt az l-t nem írták ki, talán nem is ejtették, ám a hosszú ó (w) szóvég jelzi a helyét: ez törvényszerű kiejtési módosulás számos mai tájszólásban is. Az -l elhagyására és egyúttal az előtte lévő magánhangzó hosszúvá válására példák: mit hozol, viszel, kapol = mit hozó, visző, kapó. (Ez a szabály a testvér r, l hangokra egyaránt érvényes, mert pl: mikor > mikó, akkor > akkó, de szó belsejében is ez történik, pl. szöllő - szőlő.) Ugyanerre ógörög példák: güpszó [guyw] = gipszel, broméó [bromew] = brummol, teükhó [teucw] = tákol, légó [legw] = legel (felszed, összeszedeget; Czuczor Gergely szerint a szó eredeti alakja: élegel). Hogy a szavak egyeztetése és értelmezése a továbbiakban a lehető legkönnyebbé váljon, jelölöm ezt a mai kiejtéshez viszonyítva elhagyottnak tekinthető -l hangot, mégpedig így: (l), pl. teükho(l) [teucw] = tákol.

B)  A magyar szótárírók már 150 éve nagyon ódzkodnak attól, hogy egy idegen szó jelentéséül a vele azonos magyar szót adják meg. Az természetesen megérthető, hogy amikor például a nyilvánvaló magyar megfelelő: „szarul álló", akkor csak ezt találjuk megfeleltetésként: „nem egészen egyenesen álló". Így dícséretesen győz a finom beszéd (igaz, a valóságot azért éri némi sérelem). Azt is elismerjük, hogy egy egyszerű, nem szófejtő szótártól nem is kérhetjük számon a kiejtésben többé-kevésbé már módosult szó azonosítást, továbbá az olyan szót sem, amelyet megértünk ugyan, de azóta mással cseréltük fel, pl. józás (javítás) helyett ma azt mondjuk: gyógyítás. Arra azonban nincs mentségük a magyar szótáríróknak, hogy amikor a megfelelő magyar szó szemet szúróan ugyanaz, mint az ógörög, pl.: „tákol", avagy „kópé", akkor nem e szavaknak csak e körülírásokat olvashatjuk: „készít, csinál, épít, létrehoz", illetve: „ravasz, hazug, szélhámos". Ám végül is ez nagyon nagy segítség. Ugyanis éppen ezek a gyakran bőségesen felsorakoztatott „szinonímák" bizonyítják a lehető legerősebben, hogy pl. valóban tákol, illetve kópé írandó a teükhol és a kópisz mellé magyar megfelelőként. Hogy pedig mindig világosan lássuk, mi áll a szótárban, az általa megadott jelentéseket dőlt betűkkel szedem.

C)  A ma már nem használt vagy már elváltozott kiejtésű, ám kis gondolkodással mégis jól megérthető szavakat idézőjelbe teszem.

D)  A pusztán csak kiejtést díszítő vendéghangokat felhúzott kis betűvel jelölöm, pl. ^klopikósz: lopikás, ^pszammosz: szemes, szkeüosz: ^eszköz.

Példák az ezek szerinti jelölésre:

édüsz [hduV]                     édes: kellemes, barátságos személy; ma pl.    édes gyerek,

édesem

^klopikósz [klopikoV]        lopikás, lopós, tolvaj természetű

óthéo(l) [wJew]                 „odéol" = odaol, értsd: oda-ol, ma l > z váltással: oda-oz > odáz: arrébb tol, taszít, lök (odáz természetes ellentéte: ide-ez > idéz)

Most pedig folytassuk a témát.

Ha igaz az, hogy az -osz szóvég eggyé fűzi a magyar és az ógörög szókincset - s különösképpen hogy ezt bizonyítottuk is a fentiekben -, akkor szükségszerűen nem ez az egyetlen azonos szóképző elem. A nagyon sok egyezés közül itt, és a következőkben csak néhányat mutatok be.

A szavakat itt szervezzük gyök szerinti csokrokba: így még a szófejtésben járatlan ember is könnyen felismeri az egybeeséseket. E módszer tisztán láthatóvá teszi egyben azt is, hogy leggyakrabban csak látszólagos az egyeztetett szavak közötti különbség, főként csak az ógörögök lágy és zárt (s bizony: hanyag) kiejtéséből és a két ábécé eltéréseiből fakadnak.

Íme tehát számos további szóképző elem egyezésének igazolása, gyökök szerint szervezett szóbokrok segítségével (az sz > s, z módosulás itt is megfigyelhető):

omoion₁ [omoion]              amolyan: hasonló, egyenlő

omoion₂ [omoion]              amolyan (módon), ugyanúgy; „amoly-on",  mint pl. hasonlatos-an, egyenlő-en

omoiosz [omoiwV]              amolyas: hasonló vkihez/vmihez, ugyanolyan, egyenlő

omoiószisz [omoiwsiV]      „amolyozás": hasonulás valamihez

omoióo(l) [omoiow]           amolyol: hasonlónak nevez, hasonlóvá tesz, hasonlóvá válik

omósz [omwV]                    „amás": egyenlő vmivel

omotagész [omotaghV]     „amatagos": ugyanabba a sorba, vonalba tartozó (jó ha a szántó is egy tagban van)

omophülosz [omojuloV]  amafélés, amaféle (phülosz = félés, féle): egyforma,ugyanahhoz

a fajtához, fajhoz tartozó, egy nemzetségű, rokon

pisztósz [pistoV]              biztos: igaz, szavahihető, bizonyos, bizakodó, bízó vmiben

piszünosz [pisunoV]         bizonyos vmiben: bízó vmiben

pithanótész [piJanothV] bizonyítás: meggyőző érv

pithanósz [piJanoV]         bizonyos, meggyőző, szavahihető vki számára

pithékosz [piJhkoV]        bizákos (elbizakodott): ostoba, öntelt alak, majom, innen a    

homopithekusz szó

pisztószisz [piJtwsiV]      „biztozás": hitelesítés, megerősítés, ma: bebiztosítás,

megerősítés

kakkáo(l) [kakkaw]         kakál

kakké [kakkh]                 kaka, ma csak gyermeknyelven használatos, legtöbb esetben a szar szóra cserélődött, de ez is megvolt az ógörögben, csak k vendéghanggal: sz^kór = szar: trágya, ganaj        

kakóo(l) [kakow]                         „kakaol" > kakaoz > kakáz, értsd: bemocskol, rosszat tesz vkinek, bántalmaz, gyötör

kakósz [kakoV]                kakás: 1) rossz, ártalmas, csúnya; a mama ma is ezzel a szóva riasztja el a gyereket a csúnyától, ártalmastól: „kakás!", tehát ez a gyerekriasztó szó sok-sok ezer éve töretlenül elhangzik az anyák ajakáról, 2) gazember, gyáva alak, ma szar alak

kall [kall]                        kell, kellő, kel-, mint kellő, kelendő, kellem

kállimosz [kallimoV]       kellemes, szép, jó, kedvező (pl. szél)

kállosz [kalloV]               kellős, szépség, szép tárgyak / dolgok

kallüno(l) [kallunw]        „kellenyel": tetszeleg, szépít, tisztít

fané [janh]                      fénye: fáklya (oly szerkezetű szó a fénye, mint a bögre, göbe)

faeinósz [jaeinoV]           fényes: fénylő, ragyogó, csillogó (ebből a Vénusz szó, lásd alább: fánosz)

faeino(l) [jaeinw]             fényel: fénylik, ragyog

fainolisz [jainoliV]          fényelős, ma: fénylő, fényt adó

faino(l) [jainw]                 fényel: láthatóvá tesz, láthatóvá válik

fánósz [janoV]                 fényes (ua., mint faeinosz, csak nem kettős magánhangzóval)

oür [our]                          űr

oüréo(l) [ourew]               űröl: vizel

oürészisz [ourhsiV]          „űrözés": ürítés, vizelés

oürétikosz [ourhtikoV]   üritékes: sokat vizelő, vizeletre emlékeztető

oüron [ouron]                  űreny: vizelet

pür [pur]                          pír: tűz

prügo(l) [jrugw]               „pírgol" > pörköl: pirít, süt, kiéget (innen a latinos végű purgatórium szó)

pürésszo(l) [puressw]     parázsol vagy perzsel: lázas

pürószisz [purwsiV]         pírozás (tüzezés, hevítés): főzés, égő fájdalom

pürrikhosz [purricoV]    „pirikés" (piroskás): rőt

pürrósz [purroV]                         piros: tűz színű

pürszódész [purswdhV]   „pírzódós", „pörzsődős": vöröslő, lángoló, tüzes

nüksz [νυκV]                      nyugsz: éj, éjszaka, pl. nyugat, napnyugta

nükto [νυκto]                    nyugta: éji, éjjel

nuktooürosz [νυκtoouroς] nyugtaőr: éjjeliőr    

nükhiosz [νυciος]              nyugosz (mint nyugoszt): éjjeli, sötét

en nügti [en nugti]           nyugt-on: éjen, az ógörögök a szó elejére tették az -on-t, pl. en dél(osz) = délen

elattoo(l) [elattow]         alattol, alattoz: kisebbít, kevesbít

elaszszon [elasson]        alatton, alattan: kevésbé

elaszszón [elasswn]       alacsony: kevesebb, kisebb

elattószisz [elattowsiς]  alattozás: kisebbítés, hiány

elakhüsz [elacuς]                       aligos: kicsiny, rövid

III. ÖSSZETETT SZÓKÉPZŐ ELEMEK EGYEZÉSE

Az összetett szóképző elemek azonossága még inkább megerősítik az eddig tapasztaltakat.

A) Például a boroz szó gyöke: bor, ehhez járult az -oz. A boroz szót tovább bővítve az -ás-sal: borozás. A két vég együttesen: -ozás, magas hangrendben: -ezés, -ézés. (A z > l váltás is gyakoti, pl. porozás > porolás) Az ógörögben ugyanez a szelyp kiejtés miatt: -ószisz [-wsiV], -észisz [-hsiV], -eszisz [-esiV]. Ezt igazolja az alábbi szósorozat:

elattoszisz [elattwsiV]             alattozás: kisebbítés

thakészisz [JakhsiV]                „székezés" z>l: székelés: ülés

thészisz [JesiV]                         teszés = tevés: elhelyezés, letevés, megállapítás (e szó a tézis)

iászisz [iasiV]                            józás: gyógyítás

noeszisz [noesiV]                       nézés, észrevevés

nómészisz [nwmesiV]                  nyomozás, vizsgálás

oürészisz [ourhsiV]                   űrözés, z > t: űr-ítés > ürítés, vizelés

pisztószisz [piJtwsiV]               „biztozás", hitelesítés, megerősítés, ma: bebiztosítás, megerősítés

pürószisz [purwsiV]                  pírozás = (tüzezés) hevítés, főzés, égő fájdalom

térészisz [thrhsiV]                    tározás (l > z: tárolás): megőrzés, börtön; innen a tart, tartósít, tartalom, tárol stb. szavak

B) Mai szavak: karikás, pántlikás, taktikás, verítékes, árnyékos, akadékos, de értjük pl. a régies játszikás, anyikás, akasztékos szavakat is. Ezek azonos szóvége: -ikás, -ékes, -ékos, az ógörögben ez: -ikósz [ikoV]. E végződésre ógörög példák:

eirénikósz [eirhnikoV]              árnyékos: csendes, békés

thérátikósz [JhratikoV]           terítékes: vadászati, vadászatra vonatkozó

^klopikósz [klopikoV]                  lopikás: lopós, tolvaj természetű

küklikósz [kuklikoV]                „csuklikos": kör alakú, kör- ( a k > cs váltásra példa: Készar(osz) > Cézár > Császár), körbe forduló, ahogyan a csukló is, de az ajtót is csukjuk; a csuk régi kük [kuk], kók kiejtése ma is él: Küküllő neve is hajladozót jelent,  tekervényes medre révén, de a kókad, káka szó is hajlót jelent; csuklikás latinosan ejtve: ciklikus

kükloforikósz [kukljorikoV]  „csuklóforikás" = körbeforgós, körben mozgó; 1) kük     magyarázatát lásd fenn, 2) for: mint forog, forgolódik

müthikósz [muJikoV]                 „motyikás", latinosan ejtve: mítikus (moty = müth: mesét beszédet jelent, ugyanis müthe [muJe] th > sz: mesze > mese, m > b: besze, ebből a beszéd (míthosz tehát motyosz, bármilyen viccesnek is hangzik ez első hallásra, mithológia pedig motyológia), s innen a mise szó is

oürétikosz [ourhtikoV]             üritékes, sokat vizelő, vizeletre emlékeztető

paidikósz [paidikoV]                 pajtikás: gyermeki, gyermeteg (paj = baj, innen a pajkos: bajcsináló, pajtás, bajtárs szó is)

penthikósz [penJikoV]              bánatikás (pent > bánat, közbeékelt a-val): gyászos, gyászteli

poétikósz [poihtikoV]               poétikás: költői (po a fi szót rejti, itt fialás értelemben, tehát poétikás mai kiejtéssel „fiatikás", poéta pedig „fiató" lenne; ez a gondolot ma is áll: költő = keltő, akár a kotlós)

sz^poradikósz [sporadikoV]       szóradékos: szétszórt, egymástól távoli (a p csak vendéghang; szpor = szór, például szporosz [sporoV]= szórás, vetés)

taktikósz [taktikoV]                  taktikás: jól kigondolt (e szó gyöke: ták, tak, tehát taktikás = jól tákolt, jól összetákolt)

tarikósz [tarikoV]                     „tárikás": tárolt, tartósított, az ógörögben: bebalzsamozott holttest, tartósított hús

C) Máig hajlik a nyelvünk a dz (z) hangra: fiadz, leledz, csókolódz, máladz (ógörög ue.: [malaz] = máladz) stb., csak manapság, ha folyamatosságot akarunk kifejezni, olykor már illik utána tennünk az -ik-et, pl. sarjadz-ik, tekerődz-ik, avagy -és véggel: leveledzés, ágadzás. Az ógörögben az -ol (folyamatosan tesz valamit, pl. tag-ol, szám-ol) gyakran következett az -edz, -odz után. E két végződés együtt: -edzel, -odzol, -idzel, -ödzöl. E szóvég áll ma pl. dz > sz, z váltással a gyöm-öszöl, neh-ezel szóban is. S példa az összevonódásra: bont-odzol > boncol, vonodzol > vonszol. Ez az összetett szóvég az ógörögben: -idzol [-izw], -adzol [-azw]. E szóképző elem lassú háttérbe szorulása, összevonódása, de a dz változékonysága miatt is már több figyelem kell az alábbi szavak megértéséhez, de ez nem jelenti azt, hogy „idegen" szavak lennének:

biadzo(l) [biazw]                        „bujádzol", bujálkodik: erőszakoskodik, erősködik

gemidzo(l) [gemizw]                    gyömidzöl dz > sz: gyömöszöl: megtölt vmit vmivel, töm

kheiridzo(l) [ceirizw]                „karodzol", ugyanis kheir = kar s az ógörögök ez alatt a kezet is értették, így a szó összetevői: kar, kar-oz, karoz-ol: kezel, ellát; karoz ma z > l váltással is él: karol, felkarol

melidzo(l) [melizw]                     „málodzol", azaz málaszt: szétdarabol

óthidzo(l) [wJizw]                       „odádzol" (odázol): odább lök, nyom, taszít (lásd  a 2) rész elején lévő szómagyarázatot is)

orgidzo(l) [orgizw]                     „hergidzol" > hergel, megharagít, fölizgat; ugyanis org = (h)erg, miből: hergel, haragol (mást)

orthiádzo(l) [orJiazw]               „ordiádzol", ma: ordít, felemeli a hangját, kiált

paidzo(l) [paizw]                        „pajdzol" > pajkoskodik, játszadozik, szórakozik, szerelmi játékot folytat;  s a paidz még ott áll a pajz-án szóban

riptádzo(l) [riptazw]                 röptédzel: ide-oda dob, pl. ripto(l) [riptw] = röptél, ma: röpít

szkeüadzo(l) [skeuazw]             eszködzöl > eszközöl (szkeüosz = eszköz, az e csak előhang), azaz eszközzel tesz vmit: készít, felszerel

IIII. EGY SZÓGYÖK RÉSZLETESEBB BEMUTATÁSA: TÁK

Eddig az egyezésekre mutattam példákat. Most pedig irányítsuk figyelmünket az eltérésekre. Mivel teljes képet itt nem rajzolhatunk fel, ezért egy már eléggé háttérbe szorult szógyököt választottam „állatorvosi lónak", a ták-ot, hogy legalább az eltérések jellegéről kapjunk megbízható képet.

Megjegyzés: A szógyökökre épülő nyelv sajátossága, hogy ha egy népesség két ágra szakad, a szókincs számottevően megváltozhat anélkül, hogy maga a nyelv változna - amennyiben mindkét ágban ép marad a gyökrendszer és az ősi szóalkotói elv. Ugyanis a képzett szavak születnek, elhullnak, ám a gyökrendszer lényege éppen az, hogy mindig ugyanazokból a gyökökből építtetnek fel a szavak itt is, ott is (lásd az előző részt). Ugyanakkor a szóalkotó elemek, a ragok is gyökök, legfeljebb a jelentésük elhomályosul, főképpen a szavakba „fagyva" torzulnak el az idő multával. De aztán e szavak is elhullnak, ám a szóköltés töretlenül folytatódik, mégpedig a továbbra is közös szógyök készletből és szóképző elemekből. Így mindkét ág egy kis figyelemmel kölcsönösen megértheti egymás szavait s erősebb szókincs eltérés esetén is csak azt mondhatja egyik a másikának, hogy mi nem úgy nevezzük meg ezt vagy azt, mint ti. Például „mi nem azt mondjuk, hogy lebke (lepke), hanem azt, hogy pillongó (pillangó)". (Ezért nincs és nem is lehet olyan magyar nyelvjárás, amelyet ne értenénk meg mindannyian.) A gyökrendszerű ősnyelvnek e szükségszerű sajátosságára is jó példázat az alábbi bemutató.

Mivel a ták gyök egykori nagy virágzása leáldozóban, ezért szükségszerű, hogy a régen rá épített szavak némelyike már teljesen kikopott, egy részének jelentése pedig beszűkült. Ám a pontosan értett szógyöknek és a mindmáig meglévő szóképző elemeknek köszönhetően egy kis figyelemmel mégiscsak hiánytalanul megértjük őket. Mert mindvégig „házon belül" maradunk: egyetlen, magyar nyelven kívüli, idegen elemet sem kell segítségül hívni a már teljesen szokatlan szavak megértéséhez sem. Sőt, ennél nagyobb eredményt kapunk: kiviláglik az akkori szóalkotói szándék, szóalkotói gondolkodásmód, s az egykoriak világlátása, sőt humora is.

Ták, tak, tek egymáshoz illesztést, illeszkedést, fedést, toldást, összeillesztést jelent, régen áttételesen kiszabott rend jelentése is volt. E gyökből a takar, takaró, takács, tákol, de a takony szó is (mert illeszkedik az orr belsejébe). A régi tákos szó jelentése: tákkal ellátott, tehát valamiféle hozzáillesztett résszel rendelkezik. Aki tákol: valamit összeillesztget, egymáshoz illesztget, végeredményben létrehoz valamit, s ez a tákolmány. A tervet is tákolják. A régiek szerint az ügyes mester jó tákoló, a mestermű jól tákolt vmi. Tak t > sz módosulattal: szak, innen pl. az szakma, szakmány (tehát eredetileg tákma, tákmány) szó. A tekenyő, teknyő, teknő = táknya is tákolt alkalmatosság, deszkából. A tákolt valami általában: teknye, tekne, tekné (-ne, -na: -nye, -nya, mint ami a pernye, koponya szó végén is áll, s példa az n-ny váltásra: dékán-dékány, kalán-kalány). S innen már egyenes út vezet pl. a teknikás (táknyikás) szóhoz, jelentéséhez, továbbá a taktikás szóhoz is: jó elképzelt a tákolás módja. Az ógörögök a gyereket is tákolták, így a gyerek is tákolmány, tákosz, tákony, zártabban ejtve: takony. Pl. ógörög taknyozás (lásd alább) = szülés. Bizonyára mindig is szójátékra adott alkalmat, hogy e tákony szóra „hajaz" a takony szó. Pl. „kis taknyok" (tákonyok) csak annyit jelent, hogy kis tákolmányok. A tákolás régen nem jelentett ügyetlenséget. S épp ezért vigyázat: ha egy mester valamit összetaknyolt, az annyit jelentett, hogy jó tákolást végzett.

Az ógörögök a ták szót hét féle képpen írták és bizonyára ejtették is (ami jelzi, hogy több tájszólás érvényesült): tak [tak], ték [tek], tekh [tec], teükh [teuc], tík [tik], tok [tok], tük [tuk]. Itt a mai ták kiejtést veszem alapul.

taktósz [taktoV]                        latinosan: taktus*, valódi érteménye: egymás mellé illesztett,         azaz tákolt, áttételesen: elrendezett, elrendelt, meghatározott

tékosz [tekoV]                           ták(osz), tákos: gyerek, ivadék, talán e tékosz szóból származik a hékás szó

teknóo(l) [teknow]                     „taknyóol", taknyol, tákonyol: gyereket nemz, szül, vagyis a közösülés: gyerektákolás

teknon [teknon]                        „taknyon", „táknyány", lásd: taknyos: gyerek, fióka, kölyök

teknogonéo(l) [teknogonew]     „taknyagányol", gyereket gányol: gyerekeket nemz, szül, létrehoz (gányol = készít)

teknogónosz [teknogonoV]        „taknyagányos", gyerekgányoló: gyerekeket nemző / szülő (gányol = készít)

teknopoiéo(l) [teknopoiew]      „taknyabajol" (értsd: táknyot bajol): gyereket szül, ahol poiéol = bajol; e baj (mint bajmolódás) áll b>v hangváltással a vajúdik szóban, mely tehát: bajódik

teknószisz [teknwsiV]               taknyozás, „odataknyol": szülés, világra hozás, nemzés

teknoüsz [teknouV]                   taknyos, tákonyos: gyerekes, akinek gyereke van

tektón [tektwn]                         „táktány"*, tákolás a mestersége: asztalos, ács, kézműves, művész, általában mesterember, mestere vminek

tektonikosz [tektonikoV]          „táktonyikás": építésben, ácsolásban jártas; úgy jön ide a tektonika, hogy a földfelszin lemezei is illeszkednek, s épp az illeszkedés a tak, ták alapjelentése

tekhné [tecnh]                          táknya: ügyesség, valamely mesterség módszere

tekhnádzo(l) [tecnazw]             táknyádzol: kigondol, kieszel

tekhnikósz [tecnikoV]               teknikás: jól tákoló, azaz ügyes vmiben, szellemes, elmés, áttételesen:  mesterséges, ravasz, fortélyos          

teükho(l) [teucw]                      tákol: készít, csinál, épít

tikto(l) [tiktw]                            „táktol": szül, kölykezik, nemz; valószínűleg innen a tik - tyúk szó: nem mondható, hogy ne tiktolna = ógörögösen s magyar népiesen: tiktóna, táktóna rendszeresen

tokász [tokaV]                           tákosz: vemhes, ellő, kotló (költő = keltő), termékeny, megfiadzott

toketüsz [toketuV]                    tákódás: szülés

tokeüsz [tokeuV]                       tákász: atya, nemző (alighanem ősi humorforrás a tákász és a tökös szavak egymásra „hajazása" is)

tókosz [tokoV]                           „tákás", tákos: szülés, vajúdás, sarj, leszármazott

tüktósz [tuktoV]                        „táktos"*: jól kidolgozott, teljes, ember készítette vmi, értsd: tákolt, tehát nem természetes

*A tákt, takt végén lévő -t ugyanaz, mint ami a hant, pánt, csont, fiat(al) stb. szavak végén is áll. 

 V. NÉHÁNY ÖSSZETETT ÓGÖRÖG KORI SZÓ

A lehető legfürgébben a szóösszetételek változnak, esnek ki, születnek újak. Így igen nagy a jelentősége annak, hogy az ógörög összetett szavak számot tevő része jól megérthető még ma is a mai magyar szókincsből.

düszaulosz [dusauloV]             1) düsz = gyász, eredeti jelentése: rossz, nehéz, 2) aul = ól, dus-auloV = gyászólas: rossz szállást adó

elattonéo(l) [elattonew]           1) elatto = alatta, 2) néol = l > z: néz; elatto-new = alattanéz (lát): hiányt lát valamiben

thüráthen [JuraJen]                1) tűr = tár(uló): ajtó; 2) áten (átan) az át (~ túl) szóból, Jur-aJen = tűr-átan = ajtón kívül

thürórosz [JurwroV]                 1) tür = tár(uló): ajtó, pl. kitűr = kitár, 2) órosz = őr(ösz), Jur-wroV = tűrőr: ajtóőr

kakóboulosz [kakobouloV]       1) kako = kaka, szar, boulosz = bölcs, kako-bouloV = kakabölcs: szar bölcs: akinek értelmetlen gondolatai vannak, rossz tanácsot adó

kakothroosz [kakoJrooV]        1) kako = kaka, szar, 2) throosz = duruzs: zsivaj, kósza hír, kako-JrooV= kakaduruzs: szarduruzs: becsmérlő, gyalázó (ma is mondjuk a kósza hírre, hogy „azt duruzsolják")

kakopinész [kakopinhV]           1) kako = kaka, szar, 2) pinész = penész, kako-pinhV = kakapenész, mai szokás szerint megfordítva: penészes szar: aljas, nagyon piszkos

kakophónosz [kakojwnoV]       1) kako = kaka, szar, 2) fon = hang, de valóban a fon szóval azonos, mint fonadék, amit a csicsergő madár népművészeti ábrázolásain jól láthatunk: a madár csőréből növényi fonadék jön elő; így kako-jwnoV = kaka fonás = szar (rossz) hang(zás)

kallipeplosz [kallipeploV]      1) kalli = kellő, tetszetős, 2) peplosz = papl(an), takaró, kalli-peploV  = kellő paplos: tetszetős paplanos, azaz tetszetős takarójú, ruhájú

kallitekhnész [kallitecnhV]    1) kalli = kellő, 2) tekhnész = táknyász: tákoló; kalli-tecnhV = kellő-táknyász: szépen tákoló (dolgozó)

meliédész [melihdhV]                1) méli (máló, lágy) = l>z: méz, 2) édész = édes, meli-hdhV = mézédes

melódia [melwdia]                     1) mel = máló, lágy, 2) dia = tia, csia, té, tesz;  melw-dia = málócsia: málasztó, lágy(ság)csináló, ellágyító, melódia

nügtibromosz [nugtibromoV]     1) nügt = nyugt (éjszaka), 2) brom = brumm, nugti-bromoV  = nyugti-brummos: éjszakában brummogó

nügtoürosz [nugtouroV]            1) nügt = nyugt (éjszaka), oür(osz) =őr, nugt-ouroV = nyugt-őr: éjszakai őr

oligopisztosz [oligopistoV]       1) olig = alig, 2) pisztosz = biztos,  oligo-pistoV = aligbiztos: bizonytalan, kishitű

omotímosz [omotimoV]               1) omo = ama, tímosz = címes, omo-timoV = amacímes: hasonló című, rangú

omophülosz [omojuloV]            1) omo = ama, phülosz = félés, omo-juloV = amafélés: ugyanahhoz a fajtához tartozó

püriékész [purihkhV]               1) pür = pír, tűz, 2) ék = ék, hegy,  puri-hkhV = tüzes ékű, tüzes hegyű

üpoteszisz [upotesiV]               1) üpo = hupi, ami alul lévőt jelent, pl. hupikék: alig kék, a kéksége alsó fokú,  ógörögben üpopürrosz  [upo-purroV] = pirosas, világos piros, 2) teszisz = teszés, ma tevés; upo-tesiV = hupi-teszés, alátevés, innen a hipotézis szó, mely mai kiejtéssel: „hupitevés" lenne; ezen üp(o) szóból az ap(ad) = lefele tart szó is

VI. ÖSSZEGZÉS

E tanulmány elején a csángó szelyp beszédből, mint különös örökségből indultunk ki, majd bemutattuk, hogy a magyar ugyancsak erőteljesen szelyp beszéd, csak az s hang térhódítását illetően nincsen „összehangolódva" a cságóval. E nyomon tovább haladva rövidesen belefutottunk az ógörög nyelvbe. Természetesen itt, e rövid dolgozatban nem nyilatkozhatunk a teljes ógörög nyelvről. Ám a bemutatott részletek az ógörög nyelvet szervesen átszövik, mintegy hálóként tartják, tehát a kapcsolat mély és szerves. (Sokkal bővebb anyagot mutatok be, részletes elemzéssel az "Ógörög: régies csángó nyelv" című könyvemben.) Mindebből következik: ha a nyelvekre is elfogadjuk, hogy visszaút nem lehetséges, akkor eredményeink alapján kijelenthetjük, hogy a ma magyarnak mondott nyelv az egykori, még azonos törzsnyelvnek, a Kárpát-medence ősnyelvének még ma is élő közvetlen folytatása, az ógörög pedig e törzsnyelv egyik régi tájnyelve, mely végül is elhalt. (Itt most nem bizonyítom, hogy miért a Kárpát-medence a kisugárzási központ oly sok nyelv esetében végtelen régi idők óta.)

 A történelmi háttér feltárása a jövendő történészeire vár.