...Én nem tudok szebbet elképzelni, mint mi ketten -,
ha átírnád a roppant törvényt, mely itt leng felettem.

Jöhetett eddig bármi rossz, s lehetett cudar a múltam,
vigaszom, hogy feloldozásodba, óvó karodba bújtam.

S lehet még oly idő, bizonyítéka a szűkmarkú világnak:
ha megindulnak a hegyek, én akkor is Téged vigyázlak.

...mert volt már, hogy a legszebb hit is megbicsaklott, -
s ki tudja? Tán holnap már nem leszek más, csak halott.

Pedig a legősibb lángból vétetett boldog voltam nemrég,
egy, vagy két napja volt? Az is már mintha csak emlék...

Add, hogy elérjen s becézhessen Desdemona-ujjam;
mondd, hogy kell, hogy rút emlékeimről a port lefújjam?

Egymagam miképp legyek szép múltunknak szigorú őre,
nem szétszakítva, mi ezüstbe van már örökre szőve...?

Emlékszem: vöröset lobbant a pipacs azon a délutánon,
június volt, vártalak, jöttél, hogy többé semmise' fájjon.

...akkor ölébe vont az alkonyég, a nyár, az Isten minket,
s én mindent megköszöntem, azt is, hogy ránk tekintett.

Lám, igazzá vált: nem számít tér, idő, távol, s messzeség,
a kedveshez paranccsal köt a hűség, de semmi sem elég:

mert hordtam már a boldogság sebét, hát várok, hogy intsen:
de ha nem így lesz, nekem nincs menekvésem. Nincsen...

Budapest, 2006. október 11. - 2009. május 17.