Egy halk napon a tengerbe
(már nem is tudom, hova hull)
remegve öntöttem egy
pohárnyi bort áldozatul.

Mily jóslat vetett az árba le,
Kit áldoztam általad,
Kit rontott szívem kényszere,
Hogy annyi cseppje vérként szalad.

Lágyan vesző finom fények,
Elnyelték őket a mélységek,
Felettük rózsafény-köd megmaradt.

Kihunyt a bor ékes lángja,
De a mélység rémmé dagadt,
S égre lendült vadul rángva.

Le vin perdu

J'ai, quelque jour, dans l'Océan,
(mais je ne sais plus sous quels cieux),
Jeté, comme offrande au néant,
Tout un peu de vin précieux...

Qui voulut ta perte ô liqueur ?
J'obéis peut-être au devin ?
Peut-être au souci de mon coeur,
Songeant au sang, versant le vin.

Sa transparence accoutumée
Après une rose fumée
Reprit aussi pure la mer...

Perdu ce vin, ivres les ondes !...
J'ai vu bondir dans l'air amer
Les figures les plus profondes...