Elhallgatlak egy darabig...

Talán kitart a pohár borom,
fényében ragyog az alkalom:
ülsz velem szemben,

szemelsz borsót,

csupaszolsz magot,
fosztod színétől a lényeget.

Majd kérdezel, és rögtön adod a választ.
Én mit felelhetnék?
Kezem egy bólintást támaszt,
és töltök még egy keveset.

Bosszant téged a pohár,

dühít minden. Az abrosz gyűrődik,

esküre kötöz a csendem,
megidézett végzet köröz
a konyha mennyezetén,
a rádió is elhallgat a hűtőn.

Hangod égetni készül -
bőröm egy korttyal

előre hűtöm.

Fekete szavakat dobsz elém
az asztalra, a néma ravatalra.

Istenem! még az is lehet, mind igaz!
De látod, így lesz tiéd a gyász,
és marad vigasz nekem belőled.
Mert meghallottam, amit más meg nem ért:
lényegtelen után jajdul a lényeg,
az ünnep küzd a hétköznapokért.

2004