Mikszáth minden archaizmusa modernné érett abban az emberi közvetlenségében, mellyel az általános írói attitűd fölé tudott nőni.
Egyszerre őrzi lelkében a szláv érzelgősséget, de még ez is oly könnyen vegyül el magyarságának folyamában, hogy szinte csak annyi marad meg belőle, mint a felcsapó hullámok felett a pára.
A törvényszerű magyar komorságban ő szólal meg először a humor hangján, s ez a humor a legérettebb derű, mely Mikszáthot megmenti az alkotói süllyedéstől. Mert az általános írói magatartás nehezen tér le az egyszer megérzett siker útjáról, s még akkor sem ereszti el a gyeplőt, ha általános emberi értékekkel szemben igazságtalanná vált.
Mikszáth egyik titka, hogy a magyar finitizmus mögött nem történelmi linearitást lát, hanem a faj pszichéjét, mely sokkal mélyebb történelmi valóság, mint a fogalmi ketrecbe zárt világnézet.
Bujdosása és elzárkózása valójában a magyarságért érzett felelősség és aggódás volt, s minden írói útja csak a magyar témákban tudott célt találni. De magyarságlátása szinte mindig egyetemes tudott maradni, legyen az szerelem, házasság, gentrylét, arisztokratizmus, vagy misztériummá épített pletyka.
Legfontosabb és legszebb regénye a Fekete város, mely az utolsó nagy és összefoglaló alkotása, s egyben testamentuma is.
Mikszáth ebben a regényben a polgár gyalázatos és öntörvényű akarnokságát mutatta meg, mely nem mentes a szennyes kishitűségtől és a silány bosszútól sem. Lőcse az emberi nem egy archetípusává válik, míg Görgey egy másikká. Lőcse a sejtelmes és kisszerű gonosz, míg Görgey a túlzott szabadságélményéből eltorzult magányos várúr.

 Görgey személyiségének megteremtése az egyik legnagyobb írói bravúr. A már-már nevetségesen hiszékeny főúr, aki egy régi világ eszményeibe beletorzul, miképpen válik nevetséges figurából először zsarnokká, majd szánandó emberi gyengeséggé. Mikszáth itt a gyengeséget gyengédséggé is képes áthangszerelni, míg a lőcsei polgár bárdolatlansága mögött kitűnően mutatja meg a mindig torzóvá formátlanodó magyar polgár szükségszerű elhanyatlásait.
Ősi magyar igazságot mond ki Mikszáth Görgey alakjának megrajzolásakor, mely mindez akár kelet-európai igazság is lehet.
Az úr, aki még nem vesztette el a paraszttal való kapcsolatát, a keleti társadalmi berendezkedés egyik lehetséges formája, míg a másik a paraszt. Mindkettő az egy vér két szélső formája, mely között nincs átmenet.
A polgár az idegen test a keleti magyar ideálban. Idegenségét a lőcsei vezetés tökéletesen megtestesíti. Mert nemcsak német mivoltában, hanem felemás pszichéjében is renegát.
A betolakodó és élősködő, aki szakít a régi törvényekkel, s új törvényeket hoz. Ereje a különállásban van.
Hogy mit is akar kifejezni vele az író?
Talán Mikszáth azt az örök igazságot hagyta az utókornak, hogy minden, ami idegen, az nem szelídíti vagy javítja a régi Magyarországot, hanem elpusztítja.
Mikszáth leírásai és ábrázolása telve vannak romantikus formákkal vagy mértéktartó realizmussal. Írásai sokkal inkább történetek, melyek életbölcsességtől, valami különös őszies aranyderűtől telítettek. E történetek nem téziseket akarnak kifejteni és bizonygatni, hanem az élet örök igazságait akarják újra és újra elbeszélni.
A Fekete város már címében is utal az életellenes állapot baljós sejtelmére, tragikus végkifejletére.
S hiába „fehéredik” ki a történet végére, ez a fehérség már egy új romlottság álcája.