Halk köd rezegteti az ég puha fátylát,
bús öleléssé olvadnak a fények.
Az éj csöpögtet sötét kátrányt
és szeliden a csillagok újra hazatérnek.

Árván botorkál még az alkony
a néma fák ágai között.
A beteg nap vére remeg a falakon.
Üres ablakokra a béke költözött. 

Én csendben állok a verandán,
lassan feloldoz az esti zsoltár
csak a szívem ver andán,
mert te lágyan hozzámszóltál...

2005.