Erkölcsi tanmese

Ott ül a trónon a Böszme Király,
vérvörösen valamit hadovál.
Hallgat az udvara, kínos a csend:
lába elé les a nép odabent.

Összetekint a sok úri barát,
érteni kéne a böszme szavát.
Nincs agya csöpp se, de játssza eszét,
most sem erénye a tiszta beszéd.

Cinkos a gyáva, a léha szemét,
vágya csupán telerakni zsebét.
Tömve legyen a gyomor meg a száj,
népet is nyúznak ezek, ha muszáj.

Csórt koronája csak ing a fején,
”jót akar ő” de nem érti szegény;
tán az a jó, ha a nép belehal,
s gyűlöli mind, aki élni akar.

Retteg a trónon a böszme király,
reng palotája, azért kiabál.
Szűköl a csicskahad, félti fejét,
szóltak előre, hogy ennyi elég!

Érteni kéne, hogy itt a határ,
messzire fut ma a böszme király.
Bámul a bamba a háta mögé,
nem mehet többet a népe közé.

Múlt az idő, beleszállt biz’ a félsz:
nagy zavarában a messzibe néz.
Látja a népet amint kiabál:
kell a pokolnak a böszme király!

2008-06-10