Tonika

Már hosszan ég az éjben a szénsötét,
S az Androméda szép szeme folt titok,
fátylak között a hold veti fény övét,
    s magvain áll a diófa amott.

Embernyi nyár került odakintre most,
a perseúsi fény mi picurka láng!
ablakba dől a gondolat - esti poszt
    lobban, üveglenyomatnyi magány.

És őrzi majd az álmot a szénsötét,
az Androméda szép szeme is marad,
rostok között a fény veti majd övét,
    és hasadás neszel ősz fa alatt.

Szubdomináns

Hosszan lobban éjfeketében
Mélykék szépség - esti világ
Fátylán átlát holdanya éppen
s vén fám némán magvakat ád.

Ősz lép, s ősz lop rozsdavirágot,
Él itt áldott hősi parány,
Homlok pontok ablakon ülnek
s csurran-cseppen gyáva magány.

Domináns

Az őszi fény ez éjjen is oly csodás,
az Androméda fenn, magasan ragyog,
   a hold meg ím, a fátylas íven,
      éppen a kerti dió felett jár.

Ma elszaladt a nyár. Menekült, ahogy
szaladt az év is, évek is egyre túl
   az ablakon, s merengve nézem:
      nyomvonalukra aszott levél hull.

Az éjszakát takarja az álmom is.
A megmaradt egy. Éberen ülsz te majd,
   s megőrzöl égető parázson,
      míg a mag újra kisarjad ott lenn.