Borús őszidő és néha a talán -
asztalodon a fekete-fehér kép...
Rozsdás platánfa tartja az ég falát,
és a végtelenbe fut a szürke ég.

Fájdalom görbíti ívbe a hátad,
és reggelre súlyos kereszttel ébredsz:
kínzó napjaid jó előre láttad,
tavaszig mindegyik perced nehéz lesz.

Nézd a hűvösbe tördelt őszi tájat:
roppant mélységeket gyűr maga alá...
Sosem gondoltad hogy ennyire fájhat
a nyárból kitépett sötétkék magány.

Budapest, 2005. szeptember 21.