Olykor az este ráborong a békés szobára
búsan, csak egy csillár szikrázó morzsája 
hullong, míg jelet a néma csöndbe toll von.
Remeg a fény, mint a visszhang a lombon,

mint bíbor izzás velencei kelyhek alján,
mit a fájdalom pora örökké rejteget talán,
de a sóhajokban majd felnyög, mint iga,
mert nehéz hang ez, bús, távoli harmonika.

Mint kard csendülése, fémes hang reszket,
itt-ott hallani neszt és sok sebzett, hű lelket ;
hatalmas növény, teste szent jelenéssé ered,
kristályok foglya, láthatatlan könny pereg,

s ázott hangokban simul el az ékkövek között.
Ragyogás, a forrás habja zúzmarának ütközött ;
ragyogás, de a víz kínja már jégcsapot hímzett…

e ragyogás kitárt szívemen szomorú díszlet,
szüntelen jajong és didereg, reménye arasz,
liliomos a víz, de jaj, megfagy benne a panasz!

Georges Rodenbach
Quand le soir est tombé dans la chambre quiète

Quand le soir est tombé dans la chambre quiète
Mélancoliquement, seul le lustre émiette
Son bruit d'incontenté dans le silence clos.
Lustre toujours vibrant comme un arbre d'échos,

Lustre aux calices fins en verre de Venise
Où la douleur de la poussière s'éternise,
Mais en gémissements qu'à peine on remarqua,
Grêles comme un chagrin lointain d'harmonica.

C'est une panoplie aux cliquetis de verre
Où l'on entend le bruit blessé qui persévère ;
C'est un grand reliquaire à l'aspect végétal
Où d'invisibles pleurs, captifs dans le cristal,

Roulent en sons mouillés parmi les pendeloques.
Lustre, fontaine blanche aux givres équivoques ;
Lustre, jet d'eau gelé, mais où l'eau souffre encor...

Ce lustre, c'est mon coeur visible en ce décor
Qui frissonne en sourdine et sans cesse s'afflige,
Jet d'eau fleurdelisé dont la plainte se fige !





Budapest, 2009. október 8.