Gyöngyös Imréhez

Wellingtonban az ősz, mondd, milyen illatú?
Termelné a gyümölcsét a fa, vagy virág-
díszekkel borul utcára a szép idő,
s mint bámész gyerek, égre gyúl

fecskék villanatát lesve, megihletett
vágyódás közepettén: nicsak, isten él!
és míg fenn ama szárnyakra kap, itt a szél
sarkantyúja a föld szügyén

csattan, mint a nap égő tüzek oldalán,
míg nyárfőn a sugár karba ölelve lép -
lángnyelvekkel az ősz kap mifelénk,  s levél
hull majd mindnek az ég felől.

Mégis lásd, ezen ősz tűzbe virágzik ott,
míg itt fagyba kerül lassan e túlvilág...
Kérem még hited! elhűlhet a szó, hacsak
író szép kezed nem segít!