Bár tudnám, hogy az arcom melyik minta, még hány csomó, és hány tarka szál fon át. Egyszerű ez, mint a vászon: egy sima, egy fordított - mi szín itt, ím ott fonák.
Minden hitem csupán egy szőnyegnyi ma - nekem jaj nincs tovább. Túl a rojtokon e pár végnek semmivé kell válnia, mert én a bársonyt is ronggyá álmodom.
Innen már látni a messzi fátylakat, s hogy melyik kéz ölt meg - ott a foltokon. Ha kiold a cérnazár és tűlakat, a végtelent átfogom egy szál magam. |