Ólom ég szakad rám ősi átok súllyal, nyögve belémhatol mint egy törött küllő, összetört szavakkal, maró savas gúnnyal, süket viszhangot ver mellemben az üllő.
Nikotin-szén-tüdő fújtat, hörög, nyomják, szmoggal írt reggelek, sikátor zsolozsmák.
Nincs fény. A szürke állandó állapot, egyformára pingál embert és állatot.
Nincs idő. Csak az ember képes ilyet kitalálni, mert kell egy kapaszkodó saját elmúlását rovással számlálni.
|