[1.]

Ketten indultunk, s végül csak én maradtam:
magamra hagytál a végső áldozatban.
Ujjad a csend, tested az égre mutat:
"boldogok, kik levedlették önmagukat" -
mondtad, s most nézz rám:
betoncsendélet vagyok,
szememben szűkölő állatok -
testemben hullsz rám, az élő kártyaasztalra:

mint egykor Isten, úgy hagytál magamra.

[2.]

A repülés lehet ilyen,
a hínárszagú, holt vizek fölött lebegni;
csókolózni a hulló alkonyattal,
s ahogy a Prédikátor mondja: ennyi -
beérni azzal, hogy ennyi az élet:
kitépni a vénákat a könyökhajlatomból;
szakad a hús, reccsen a megfeszített lélek,
hadd jöjjön bármi most már, hadd jöjjön bárhol -

csak jöjjön.