Minden kultúrnemzet számára a történelmi tudat az egyik megtartó erő a nyelv, a vallásos hit és a biológiai önvédelem képessége mellett.
Állammá szerveződött földrajzi egység nélkül léteztek és ma is léteznek nemzetek, mert a nyelv a lélek talán legadekvátabb megnyilvánulása. Minden nyelvből felragyog a nyelvet alkotó nemzet pszichéje, teremtő ereje, a magasabb rendű bölcselettel való kapcsolata.
A vallás a mindennapos közösségi lét fundamentuma, legtöbbször a legerősebb és legkitartóbb mozgósító erő.
A biológiai önvédelem képessége pedig maga az erkölcs. Ha ezutóbbi és a nyelv keresztmetszetébe állítjuk magát az erkölcs szónak ősi gyökét, az er – gyököt, rögvest érthetővé válik a nemzet pszichéje és eidosza.
Az er gyök elágazásai az ered(et)-ered(mény), az erény-irány, az erő, az e-ö váltásban az ör-öröm, az e-é  váltásban az érem-érdem.
Ha valaki ezeket a fogalmi elágazásokat megfigyeli, megértheti a nyelvalkotó nemzet bölcseletét.

A tudomány adósságként emlegeti, hogy a magyar kultúrából hiányzik a filozófia. A válasz azonban sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk, hiszen egy olyan nyelvnek, melynek etimológiája fraktálszerű alakzatokban képezhetők le, nincs szüksége filozófiai diszciplínára, hiszen az maga a filozófia. Irodalmunk pedig olyannyira filozofikus, mint egyetlen más kultúrnépé sem. Ha valaki Madách Tragédiáját, Petőfi Apostolát, Arany öregkori líráját, Vörösmarty és József Attila gondolati költeményeit, Harsányi Kálmán Kristáynézőit, Döbrentei grandiózus igéit olvassa, beláthatja a fentieket

Ha valaki figyelemmel kíséri a modern magyar történelmi változásokat, tetten érheti azt a sámsoni akaratot, amely nemzeti fennmaradásunk ezen négy oszlopát akarja kidönteni.
Nyelvtörténetünk meghamisítása, nyelvfejlődésünket a germán nyelvészet szabályai közé szorítása, vallásos hitünk ellen folytatott pusztító harc és erkölcseink lerombolása olyan korbács, mellyel megtöretett gerincünkről is leveri a húst.
Így állunk ma a nemzeti forradalmunk 162. évfordulóján. Nem kap hangsúlyt az sem, hogy a magyarság a nemzet ellen indított fegyveres intervencióra fogott csak fegyvert, s fél tucat nemzetiség ellen folytatott olyan önvédelmi harcot, melyben magyar részről mindig a lovagiasság és a békére törő akarat dominált, míg az oláh, a tót, a szász, a szerb és a horvát pártütésben csak a vadállati kegyetlenkedés. És akkor még nem ejtettünk szót az osztrák politika silány és mohó megnyilvánulásairól és az orosz kíméletlenségtől, melyek együttesen közel háromnegyedmilliónyi főből álló hadsereget mutatták meg nekünk, hogy hol a helyünk.. Hétszázezer a százhetven ellen. És ez is csak a Görgey-féle hazaárulással ment.
Manapság újra elővették a húszezres zsidó honvédség meséjét, melynek vitájában egykor Horn Ede is elvérzett. Horn kilencezer körüli nevet szedett össze, melyek nagy része többször is ismétlődik. Több személyről az akkori hadi dokumentumok inkább negatívumokat állítanak, sok Mózes hitű szállítót felakasztottak különböző csalások miatt. Bartha Miklós hírhedt könyvéből pedig megtudhattuk, hogy a kárpátaljai zsidóság az orosznak volt beszállítója az orosz invázió idején.

- Hány ökörfogatot tart?
„Csak lovat tartok; azzal fuvarozom a szeszt és egyéb árut. "
- Azzal is szánt?
„Nem szántok, nem gazdálkodom. Földjeimet haszonbérbe és részibe adom a parasztoknak. Nem érdemes itt a földdel kínlódni. "
A fölébredt rokonszenv elpárolgott. Beszélgetésünk németül folyt. Én törtem a nyelvet, ő rontotta. Végre magyarul szólottam hozzá.
„Nem tudok magyarul. "
- Volt-e katona?
„Abban az időben nem vették azt olyan szigorúan. Csak a vigyázatlanokat sorozták be. "
- Hány éves?
„Hetvennégy. "
- Ötvenkét év előtt éppen huszonkettő volt. Akkor csak szolgált a honvédségnél?
„Nem szolgáltam. Katona csak úgy lesz az ember, ha muszáj. Mi akkor itt, a Vereckei-szorosban mindnyájan szállítással foglalkoztunk. "
- A muszkák részére?
„Igen"
- Jó! fizették?
„Meghiszem azt! Olyen brilliáns üzleteket soha nem csináltunk. "
Nem folytattam tovább. Amit kerestem: a hazafias érzésnek legkisebb nyomát sem fedezhettem fel. Ennek mindegy. Orosz invázió, osztrák uralom, magyar alkotmányosság - mindegy. Lelkivilágába nincs belekapcsolódva a Haza fogalma. Három ismeretlenű egyenletről éppen úgy beszélhettem volna vele, mint hazaszeretetről.
(Részlet Bartha Miklós Kazárföldön című művéből)

A magyarság az utóbbi hatvan évben nem tud ünnepelni. Nemzeti dicsőségünk kötelező iskolai penzum lett, nemzeti eszményünk pedig utált szokásrend, melynek – Shakespeare-t idézve -, „a certain convocation of politic worms are e'en at him…(az államférgek bizonyos gyülekezete éppen nekiesett).
A magyarságra rátelepülő liberális ballaszt pedig mélybe visz államot, nemzetet, miközben papagájgégével üvölt és lázít minden nemzeti tradíció ellen, s közben epét hány a sok magyar trikolortól és kokárdától.
A magyarság pedig Ady szavaival a hőkölés népe lett, akit elárulhatott a török háborúk idején a francia, a velencei és a genovai farizeusállam, az osztrák kifoszthatott, az orosz megtaposhatta, s a rác, oláh, szász, tót, horvát állkapocs pedig  addig csattogott fölötte, amíg a nemzetiségi megdicsőülés helyett sok száznyi porig égett falu maradt magyar gyermekek levágott fejéből emelt dombok között. Axente és Janku Ábrahám(?)  irtó hadjáratainak eredménye: ezerszámra legyilkolt, megcsonkított magyar gyermek, asszony és öreg temetetlen holtteste. 1849-ben. Ez is a nemzeti dicsőségünk kitépett vagy visszahajtott lapján maradt fenn.
Aztán a Nyugat szerkesztőségének uszítása és az egész nemzetidegen szociáldemokrata és liberális tenyészet miatti lelki erjedés közvetve okozta az ezeréves magyar államiság vesztét. A századfordulón megszülető (XX. század fordulóján) generációk és leszármazottjaik immár száz esztendeje hol bolsevik népbiztosként, hol liberális közíróként, máskor pacifista jelmezbe bújt hazaárulóként, majd ávós verőlegényként, spicliként, munkásőrnek hazudott terrorlegényként, majd szamizdatos felsőbbrendűként rombol mindent, ami magyar, keresztény és keresztyén, ami nemzeti illúzió vagy nemzeti valóság.

Ezernyolcszáznegyvennyolc mára a hőkölés népének statisztai esetlenségévé romlott, unott iskolai ünnepség ócska papírzászlókkal, hiteltelenül elhebegett versekkel, frázisüres beszédekkel, a szekrény mélyéről évente előkapart kokárdákkal, wellness weekendekkel, népbutító kerekedelmi tévéknek a magyarságot évről évre száműző műsorkínálatával.
Félek a holnapi naptól. Nem attól, hogy rendőr veri a magyart, mert mindig lesz hősies magyar váll és hátgerinc, mely odatartja magát, s nem kér az együttérzésből. A lelki kútmérgezéstől félek, a hamisságtól, a minden magyarságélményt nélkülözők magyarságdefiníciójától, mely mindig csak magyarságdeficit, megvetésre is méltatlan gazemberség.
De a hőkölés népe gyakorolni fogja oly sok előadáson megfakult alakítását, a nagy hőkölést. Aztán hazamegyünk az ünnep után, s kezdődik minden elölről…