Őszelő, a kerteken már béke,

Dús arany, a rozsdás nyár emléke.

Napnyugta, szelíd tánc, halkuló ének,

Zászlóként lobognak kihűlő fények.

Esdeklőn bámul rám a feldagadt nap,

Lúdbőrös kútvizek halódón csobbannak.

A hallgatag alkony rossz szívét kitárja.

Rámordul a kora ősz lehangolt gitárja.

Kegyes fény virágzik a lepkeszárny jégen.

A házakat ellepi a hófehér szemérem.

Az alkonyat vért köpköd, felizzik a lábnyomom.

Esteli fények szépülnek a lányokon.

A falvakat megüli a hidegkék bánat,

Szelíd vén cipeli a kopott rossz kannákat.

Tetőkön az este fényeket ácsol,

Utcákon ezernyi gépjármű rikácsol.  

Láncra vert kutyaként fényt ugat a hold,

Mécsesek lángsora sírokon haldokolt.

Lábait a csendes est a hegytetőkre rakja,

Leomlik a nehéz ég bronzfényű salakja.

Az esti szél a szúnyograjt az ég alá írta,

Elámult bús dalán egy halódó pacsirta.

Megreccsen a vén kutya rozoga ólja,

A komor est a bokrokat két kézzel paskolja.

Az éji szél szuszogva lombokat kergetett,

Hajnalfény lepi el a vénülő kerteket.