Hol vagy most szelíd, boldog Isten?
Április borong még a zord fák alatt,
Hiába rügyez gyenge fényt a nap a falra,,.
S hiába is…Én hűségesen  hordoztalak,

mint álmodozó szerzetes egy éjszakán,
ki szájába vett egy tüskés vén imát...
Mint egy ág, valami megtört bennem, de úgy fáj,
mint mikor valaki belőlem egy egész erdőt kivág,

s elvinné a fényt, bús csalitok rezge zaját…
Talán jó volt élnem? Megtorpanok… Vagy mégse?
De mégis boldog vagyok, ha néhanapján
arcomra hull egy-egy reggel fényverése.

Mert még kitart, miből egyre kevesebb van.
Bár fogy a korhely élet, s közel már a tor…
Majd egy ősszel, ha kifeslik a friss dió,
arany sátra alatt édesebb lesz a tavalyi bor.