Ha akad olyan nap, amikor rozsdássá válik a szívem, - rögtön a könyveimhez nyúlok. Ezt már sokszor, sok helyen megírtam, talán már említenem sem kellene. A könyv, a vers mindig segít. Új sorozatomban olyan szerelmeslevelek közt bóklászok - és lesem ki nagy költőink, íróink legbenső titkait, - amit egykor szerelmes szívvel Kedveseikhez írtak. Engem mindig megindít, ha nagy, szép, erős érzelmekről olvasok. Ahol az író patyolatfehér (vagy tán még ennél is szebb jelzőt kellene találnom) érzelmei átszüremkednek a sorokon. Kedvenc íróm, Maugham azt írta: „A szerelem tragédiája nem a halál vagy az elválás…A szerelem tragédiája a közömbösség.” Nos, ebben a levélben minden van, - de közömbösség egy csepp sem. És rögtön eszembe jut egy másik (engem mélyen érintő) mondás: "Szeretni semmi. Ha szeretnek, az már valami. Ha szeretsz és szeretnek, az minden." ...nos, ma délben medicinális hatással volt rám Kosztolányi Dezső szerelmeslevele menyasszonyának, Görög Ilonának. Idézem – elejétől a végéig. Elgondolom, milyen nagy öröme lehetett ez a levél Ilonának, akinek nevét a szinte mindenki által ismert versben is megdalolja Kosztolányi…
_______
Budapest,1912.június.
Virágom.
Kecskemétről megjöttem, siker, taps, mulatás után. Hajnalban Nyáray Tónival beszélgettem rólad, a hotel szobájában. Szivarozva. Mélységesen szeretlek. Voltak olyan pillanataim, amelyek gyémántok és rubinkövek az én örömtelen és keserű életemben. Csak jó lennél. Csak a jóságod mellettem és az érzéseim mellett állna. Nézd, Virág, és Lélek, minden ostobaság, de az, hogy két ember okosan, tisztán szeresse egymást, már raison, és bölcsesség. Én itt vagyok a földön, ezt érezned kell, s akármi történik, ne félj. Nem halok meg a képedért, de szerelmes vagyok; talán nem is beléd, hanem a saját szerelmembe. Most Lovranába megyek egy hétre. Addig írj a pesti címemre. Leveleim utánam küldik. Mihelyt megérkezem, sürgönyzök. A tenger mellett sokat akarok dolgozni. Írj, Élet, meddig maradsz ott, de inkább jöjj le hozzám a tengerhez. Belemártalak a vízbe, és megszentelem vele az egész Óceánt! Csak már itthon lennél.
Barátod, testvéred, fiad:
Desiré
________
…eddig a levél. Már hallom is, hogy sokan fanyalognak ennyi „dagályosság” olvastán. Talán valóban az. De vajon tudják-e a férfiak, hogy néha akár még dagályosnak is kell lenni, hogy mi, nők, érezzük, hogy szeretnek minket…?! Ez amolyan kis apró női dolog…Mi is érezzük talán, hogy ez tömény, túldíszített, cifra, - de annyira kell néha ez nekünk… És újra eltűnődöm: vajon tudják-e ezt a férfiak...?! Kosztolányi Dezső tudta.
|