Dühöngve hízik a szürke felleg,
az ágak mint szikár, agg tenyerek
esőt imádnak. Alkonyi szél lebeg,
barna asszony dunyhát tereget.

Ember tér meg az erdők alól,
otthonában az éj lámpát rezget
-a kék porban kóbor kutya csahol-
s lecsordul fehér homlokán a permet.