A lélek súlyos, nem látható mindig,
titkon mindenki pálma akar lenni,
s szép óhajtól bókolni - le a földig,
ha büszkeség bizsergeti, de mennyi!
Nem titkolható többé már az arca,
lendül, és valóságába szökken át,
betölti ott helyét, így múlik harca,
s zúgja a pálma a való mámorát;
törzse arányos termet, és a csokrát
körberajongja fent a kényes pompa,
de a falánk gyökér lent megakasztja,
remeg kicsit, érzi vakmerő voltát,
de egy helyét lelő madár itt óvja
féltőn fészkét és zengi boldogságát.

Jules Supervielle –
                 Naissance d'un palmier


L'âme invisible et tout de même lourde,
On se veut palme en son intimité,
Et l'on est un désir aux belles courbes,
Fourmillement de pressantes fiertés,
On ne peut plus dissimuler sa face
On va bondir dans sa réalité
Et tout d'un coup emplissant son espace
Fuse un palmier ivre de vérité,
Le tronc bien pris de taille et le bouquet
Illuminé d'un luxe perspicace,
Bien accroché de racines voraces
Il vibre encore de sa témérité
Quand un oiseau vérifiant la place
Y fait son nid et sa félicité.