…és ma tavasz-íze volt a délelőttnek,

pedig a naptár még csak februárt mutat:

emlékeim zsongó rajokba verődnek,

és a jólismert, szűk lépcsősor előtt

tévedhetetlenül mutatnak utat.

Felbaktatok az apró utcán gyűrt lélekkel,

ám csöndkeltő, szép-szelíd örömmel,

- és ekkor megvillannak a kitárt ablakok,

s bár mindegyik keretben más és más

a portré, - de makacs lázzal hiszem -

mindegyik mögött én magam vagyok.
Pedig tudom, hogy tévedek,

bennem csupán a koratavasz rajzol

hamis, ostobán elferdült képeket;

értem és érzem jól

gyöngéit az olcsón vett reménynek…

Valahol szonáta szól, napfény billeg

a frissen festett kerti padokon,

áttetsző kristályvázába rendezett

rezgőnyár-barkák sóhajtanak aprót

a kecses, szürke mozaiklapon.

Suhog a fény, Budát éppen most éleszti:

lágy dallamba írja s eljátssza úgy,

ahogy nem játszotta el még soha, senki…
A sárvert világ lassan életre kél:

fodros fénnyel törli a házfalakat a szél,

itt-ott még soványka hóhalom búsul

árván a hátsó kertben, - s fellebben

Pasaréten egy sápadt, őszi, özvegy falevél.

…már jön a tavasz – súgom. Ne félj.