(Csavargó dal)


Hosszú volt az út, vitt rajta a láz,
két dolog vezérelt: a csavargás s a vágy.
Perzselő nappalok, és forró éjszakák
emléke elkísér, ha indulok tovább.

Hajam fújja a szél,
fürtjeim repülnek,
vidám nótám ágán mégis
fogoly szavak ülnek…

Egyedül vagyok, nem vár rám család,
nincs gyerekzsivaj, nincs asszonyszájalás,
csak néhány jó barát és ivócimbora
néz ki az ablakán, ha hangomat hallja.

Jönnek a barátok,
jönnek szépen sorban,
lábnyomukkal írnak múló
emléket a porba.

Homlokomra lassan ráncot ver az ősz,
készíti a számlám már az Égi Csősz,
gyertyákat gyújtsatok - majd, ha elmegyek,
nyugtalan lelkemre így emlékezzetek.

Vörös rózsák testén
véres lábbal járok,
testemben kinyílnak lassan
a fekete virágok…