Júlia és a Hiéna

Bresciai hiéna néven vonult be a világtörténelem szörnyetegeknek fenntartott panteonba Julius Jacob von Haynau,  IX. Vilmos hessen-kasseli választófejedelem és Rebecca Richter, zsidó patikuslány törvénytelen fia.
Az apja katonának nevelte, s a fiatalember hamar félelmetes hírnévre tette szert. Bár katonatársai megbotránkoztak többnyire vadállati viselkedése és megbotránkoztató eszméi láttán és hallatán, de a fiatal tiszt mindenkor élvezte Radetzky támogatását.
Bresciában kegyetlenül végeztetett ki forradalmárokat, a nőket pedig megkorbácsoltatta. A magyarokat kiváltképp gyűlölte, az aradi kivégzéseket is a második bécsi forradalom évfordulójára tetette.
A nemzetközi közvélemény nyomásának hatására 1850-ben végérvényesen nyugdíjazták. Londomban „Ezt Aradért kapod!” felkiáltással két munkás megverte, de Párizsban és Brüsszelben is atrocitások érik.
1853-ban váratlanul meghal. 1853. március 15-én, váratlan összeesésének másnapján koponyáját felnyitják, a boncorvos azt látja, hogy az agyvelő lüktet. Egy orvos a rettenetes látványtól elájul, míg a boncolást végző egy hosszú kést döf az agyvelőbe.

Szendrey Júlia hetekig kereste férjét, a nagy költőt, de hiába kutatták át a segesvári harcteret, nem találták meg a Petőfi holttestét. S bár egymásnak ellentmondó híresztelések szóltak Petőfi elestéről, a fiatal özvegynek olyan zavaros volt az akkori helyzete, hogy hitt abban, rálelhet a férjére.
Kolozsvárott útlevélért folyamodott, de közölték vele, hogy csak Pesten, Haynaunál teljesíthetik kérését. Júlia Pestre utazott, s megjelent a táborszernagynál. Petőfiné életéről fennmaradt naplóban a találkozásról ezt olvashatjuk:
„Hová akar utazni, asszonyom? - kérdezte a táborszernagy.
- Törökországba.
- Talán Törökországban újabb forradalmat szerveznek az elmenekült forradalmár urak, s asszonyom ennek az új forradalomnak előkészitése érdekében óhajt kimenni közéjük? Talán összeköttetésben áll azokkal a titkos szervezetekkel, amelyek valószinüleg fennállnak ma is azon félőrültek között, akik azt hiszik, hogy ennek a népnek a császáron kivül valaki más is megadhatja a jövő nyugalmát? Nagyon megbecsülném szolgálatát, asszonyom, ha közölné velem megbizói nevét. Ha átadná nekem azokat a leveleket, amelyeket Kossuth úr után óhajt vinni...
- Én nem viszek semmiféle levelet, - mondotta Julia. - Excellenciádat, úgy tudom, igen érdekli bizonyos Petőfi Sándor nevü költőnek a sorsa. Excellenciád fel akarja köttetni azt a Petőfi nevü költőt, én pedig azért akarok Törökországba menni, hogy ha él, akkor megmentsem magamnak, mert én nem tudok nélküle élni. Ez csak természetes gondolat egy asszonytól, egy feleségtől, egy anyától.
- Ta-ta-ta-ta... - szakitotta félbe Haynau egy kézlegyintéssel Petőfinét. - Nekem igen furcsa tapasztalataim vannak a magyar asszonyokról, feleségekről és anyákról. A szerelem igen szép dolog, de szerelemmel nem lehet megmagyarázni azt, hogy valaki Pestről Konstantinápolyba akar utazni. Ha kegyednek szerelemre van szüksége, azért igazán nem kell Törökországba menni... - mondta gonosz mosollyal.
Az asszony tiltakozásra emelte fel a kezét.
- Excellenciád honnan veszi ezt a...
Haynau nevetve folytatta:
- Azt akarta mondani, hogy merészséget... Hát persze. A forradalmár felesége megkérdezi, hogy a katonai kormányzó hogyan merészel... De nem akarok ilyen szigoruan hivatalos lenni. Én már öreg ember vagyok, egy élet tapasztalatai vannak mögöttem. Nem érdemes asszonyomnak Törökországba menni.
Rövid szünet után hozzátette:
- Azaz egy esetben érdemes: ha politikai megbizatása van és abban az esetben én is ajánlanám, hogy menjen. Leveleit itt szépen elolvasnám, azután elvinné őket Törökországba, tapasztalatait jelentené nekem, vagy barátomnak, Liechtenstein herceg urnak, a levelek tartalmáról tájékoztatna és - ebben az esetben pénzt is szivesen adnék az utra...”
Tehát Haynau még arra is rá akarta venni az asszonyt, hogy kémkedjen Kossuth után külföldön. Szendrey Júliának sok választása nem volt, le kellett mondania azon tervéről, hogy a férjére külföldi kapcsolatok révén rátaláljon…

A „kéjenc állat”

Így nevezte Szendrey Júlia naplójában Horvát Árpádot, Horvát Istvánnak, a nemzet egyik legkitűnőbb férfiújának fiát. Bár nem Szendrey Júlia koporsójában találták meg az ismeretlen naplóként aposztofált írást, hanem egy bizonyos Tóth József, Gyulai által felkarolt tisztességes és ambiciózus fiatalember révén került köztulajdonba.
A napló az egyik legborzalmasabb kordokumentuma egy asszony kálváriájának, amellyel az irodalomtörténet számolhat. Különösen szomorú az a rész, amely Szendrey Júlia második házasságáról, betegségéről, haláláról, valamint temetésének körülményeiről szól.
Az utókor könnyedén mond ítéletet az Asszony felett, a nemzet özvegyére, aki férje halála után négy évre újból kezét nyújtotta egy másik férfinak.
Petőfiné (később Horvát Árpádné) miután nem találja férjét, Kolozsvárott próbálkozik útlevélhez jutáshoz. Onnan Pestre kellett mennie Haynauhoz, aki nemcsak bárdolatlan, hanem érzéketlen is, de leginkább képtelen aljasságra akarja rábírni az asszonyt. Ráadásul a Haynaunál tett látogatása élénk felzúdulást, elítélő szavakat, rossz szándékú következtetéseket váltottak ki a közvetlen és a távolabbi körökből is.
Júlia megtörten tér haza, s egyre kétségbeesettebben keresi a kiutat. Az öngyilkosság gondolata még inkább ostromolja szellemét, késről és méregről beszél a környezetének. Egész lénye elkomorul, semmiben nem lel reményre. Csak gyermekét félti, s férjében hisz. A legapróbb reménysugarat is mennyei fénynek látja.
A következő csapás az volt, hogy kiderült, egy forradalmár feleségének útlevélre és egyéb más papírokra van szüksége a pesti tartózkodásához. Amennyiben ezt nem tudja beszerezni, el kell hagynia Pestet. Nem volt más lehetősége, Liechtenstein Ferenc herceg segítségéért kellett folyamodnia, akit Garay és a Gyulai család javasolt segítségképp.
A hercegről azonban hamar kiderült, hogy nem a becsület és a tisztesség vezérli. A titkos napló így ír Júlia kétségbeesett próbálkozásairól:
„- ...ha például Liechtenstein Ferenc herceg elmegy a rendőrigazgatóhoz és azt mondja neki, hogy Szendrey Julia pesti tartózkodásáért vállalja a felelősséget. Biztosan tudja, hogy ez a hölgy politikailag megbizható, életmódja ellen erkölcsi kifogást emelni nem lehet, akkor a rendőrfőnök valószinűleg azt fogja mondani, hogy nem okoz kellemetlenséget annak a hölgynek, akiért egy tábornok felelősséget vállal. De gondolja meg, asszonyom, vállalhatom-e én ezt a felelősséget? Milyen előny származik rám abból, hogy aszszonyomat kimentem kellemetlen helyzetéből.
Julia megdöbbenve nézte a tábornokot. Arra soha nem gondolt, hogy ilyen helyzetbe is kerülhet vele szemben.
- Ön mit gondol felőlem?
A tábornok furcsa mosollyal vonogatta a vállát:
- Az ön kezében van a választás kulcsa. Az történik, amit kegyed akar, de ez áldozatok nélkül aligha fog menni.
Petőfiné sarkon fordult, elrohant.”
Az asszony egyre tehetetlenebb, csak az öngyilkoságban látja helyzetének megoldása. Csodában reménykedik…
Kopogtatnak az ajtón, de a csoda elmarad.
„- Herceg! Mit gondol?
A tábornok belépett a kis hónapos szobába, ledobta köpönyegét, otthonosan letelepedett a pamlagra.
- Nem szeretném, ha kegyed félreismerné a helyzetet. Egy költő felesége, olyan nevet visel, amelyet a forradalom kompromittált. Igen súlyosan kompromittált. Annyira, hogyha én ma este aláirnék egy parancsot, hogy Petőfiné Szendrey Juliát vigyék be az Uj Épületbe, emiatt az intézkedés miatt senki sem tenne nekem szemrehányást. Kegyed Pestre jött. Ha akarom, elhiszem, hogy tisztességes, rendes szándékai voltak. Ha nem akarom és élek a forradalmárokkal szemben kötelező gyanúval, azt kell mondanom, hogy valami államellenes céllal jött ide, ahol semmi keresnivalója nincs.(…) Ha én nem nézem jóindulattal itt tartózkodását, már holnap jöhetnek kegyedért és eltoloncolják arra a helyre, ahol tartózkodása nem lehet aggályos a kormányhatalomnak. Kegyed itt elveszitette tartózkodási lehetősége alapját és teljesen ki van szolgáltatva a hatóságnak, amely kénye-kedve szerint bánik el kegyeddel...
Julia sötéten meredt a hercegre.
- És ön, aki olyan figyelmesnek, annyira úrnak mutatkozott, nem lépne közbe, hogy megakadályozza az igazságtalanságot?
A herceg a vállát vonogatta.
- Ne beszéljünk ilyen nagy szavakat, hogy igazság, vagy igazságtalanság. Azért jöttem kegyedhez, hogy figyelmeztessem helyzetére s egyuttal felajánljam szolgálataimat. De ezekért a szolgálatokért már én is szolgálatokat kérek... Ön ért engem...
Julia két tenyerébe hajtotta a fejét:
- Ó! hát ennyit ért a gavallériája?! Csak azért volt úr, hogy szándékait takargassa, kifosztani törekedjék egy védtelen asszonyt...
Liechtenstein felkelt, vette a köpönyegét, búcsúzott.
- Jól fontolja meg azt, amit mondottam... Most egy darabig nem fogja zaklatni senki, nyugodtan gondolkozhat, hogy mit válaszoljon nekem... Én ráérek várakozni, s - talán megkaphatja majd az utlevelet Törökországba is. Vagy - megkaphatja a kiutasitását és csavargókkal együtt fogják eltoloncolni Erdélybe...”
Gyulai Pál, a korszak híres és hírhedt kritikusa is titkon szerelmes volt az özvegybe, de az asszonynak bemutattak egy harmadik férfit, Horvát Árpádot, aki hazafias érzelmei, hatalmas és rendszerezett tudása, kellemes személyisége révén közkedvelt volt, ugyanakkor görnyedt járású, visszahúzódó, a nőkkel való társalgásban járatlan.  Júlia mégis fia és saját érdekében Horvát Árpád felesége lesz. A férfi egzisztenciális biztonságot, boldog, visszafogott családi életet ígér.
A titkos napló eleinte hálás és szerelmes szavakkal méltatja a férfit, de a hang lassan elkomorodik, kétségbeesetté válik. A házasság  megromlik, majd összeomlik.
Különös hírek járnak az egyre gyarapodó család magánéletéről. Míg Júlia odaadó társ, aki orvosi javallat ellenében is újabb gyermeket vállal, addig Horvát Árpád olyan kijelentései, mely szerint a nő csak arra való, hogy férjének vágyait kielégítse, megbotránkoztatják a család közvetlen ismerőseit.
Aztán a férj megtiltja, hogy Júlia hölgyismerőseit fogadja, míg maga cseléddé lefokozva ajtónyitásra küldi feleségét. Júlia azonban hölgyismerősöket fogad, mire Horvát hiányos öltözékben jelenik meg, mellyel Júlia asszonytársait megbotránkoztatja. Több alkalommal alsó neműben üldögél íróasztalánál és pornográf képeket nézeget.
Júlia lelki kiszolgáltatottsága miatt menekülni akar, azonban ura nem engedi:
„- No! nem olyan súlyos a baj... - szólt Horvát. - Nem olyan veszedelmes... Látod, itt vannak az én szép könyveim.
Szapora léptekkel a könyvespolcához sietett, kiemelt onnan egy könyvet, kinyitotta és Julia elé tartotta.
Az asszony, aki Petőfinek királynője volt, megborzadt a képek láttára.
- Egy percig sem maradhatok a házánál ezután... - kiáltotta. - Istenem, ha gyermekeim kezébe kerülnének...
Horvát megnyugtatta:
- Ide nem jöhetnek be a gyerekek...
- Nem is fognak soha bejönni... Elviszem őket magammal...
- Az én gyerekeimet nem!
- Zoltánt...
A professzor az asztalra csapott.
- Értse meg, hogy maga az én feleségem és engedelmeskedni tartozik! Nem fog elmenni, mert ha menni akarna, csak ugy mehet, hogy előbb megfojtom Zoltánkáját... Hát próbálja meg, menjen!”
Közben Júlia húga, Marika tragikus hírtelenséggel meghal, Zoltán pedig bukdácsol a gimnáziumban. Júlia is beteg, rettenetes kínokkal küzd, de tartja még magát.
A betegség azonban súlyosabbra fordult. Végül az öreg Szendrey választja el egymástól Horvátot és Júliát. A megállapodás is iszonyú, a két fiú a férjnél marad, csak a kisleány, Ilonka költözik el Júliával. Szendrey Ignác házat vesz lányának, melyet kórteremmé alakít át. Júlia állapota azonban gyorsan válságosra fordul, s a betegség rettenetes kínokkal gyötri, míg meg nem hal.
A temetést a test gyors bomlása miatt nem halogathatják, így a két Horváth-fiú már nem tud végső búcsút venni édesanyjuktól.
A naplót Júlia Tóth Józsefre bízta. Életének összefoglalásaként így emlékezett vissza második házasságára:
„Ki sohasem akart bennem mást tekinteni, mint durva érzékeinek alárendelt vak eszközt - ki mégis ama szomorú időben, mézédes szavaival, frázisaival csak azért ámitott, hogy engem aztán majd a legkegyetlenebb módon megcsaljon, - ki később, mint férj, épen azért gunyolt szüntelen, a miért, mint egykor mondá - annyira imádott - gondolkozás módomért, tisztult nézeteimért s eszméimért, - ki előtt szivemben minden nemesebb érzés, lelkemben minden magasztosb gondolat: csak a legnevetsége¬sebb különcködési vágy volt - nem kellett-e magamtól ez embert épen oly utálattal el¬ta¬szi¬tanom, mint a mily gyöngédséggel viseltettem iránta életemnek ama legszerencsét¬lenebb szakában, midőn - szavai után itélve - benne megmentőmre véltem találhatni, s nem másra csak egy kéjenc állatra találtam?!”

A nemzet tanítója

Pintér Jenő alakját kevés elismerés és jóval több gúny és méltatlan kommentár jellemzi. Pedig alig vannak olyanok, akik annyit tettek a magyar irodalomért a nemzet története során, mint ez az óriási műveltségű és rendkívüli szorgalommal, akaraterővel és példátlan olvasottsággal bíró tudós
Leginkább azt vetik szemére, hogy robosztus köteteinek mára már csak lexikális értéke van, de elfelejtik előadásának világos és pontos vonalvezetését, jóságos irányát, nemes indulatját. Mint az irodalom nagy értője, nyelvművelő és nagy stiliszta volt, írásai példásan szép magyar nyelven szólnak.
Középiskolai, majd egyetemi tanárként, később tankerületi felügyelőként a fiatalság és a tanárság oktatását tartotta legfelsőbb hivatásának. Nyolckötetes irodalomtörténete hétezer oldalon meséli el irodalmunk szentséges és fájdalmasan szép folyamát, képes irodalomtörténete ma is kellemes olvasmány, tudományos rendszerezése, hatkötetes ismertetése, kétkötetes vaskos monográfiája tanárnemzedékek és a magyar irodalom színe-javának volt útmutatója. Iskoláknak írt irodalomtörténetei példás magyarságszeretetre neveltek, meghatározói voltak három évtized gondolkodásának. Nyelvvédő könyve a korszak egyik legfontosabb dokumentuma.
Irodalomtörténeti folyóirata az egyik legjobb irodalmi újság volt Európában. Pintér volt az első, aki Ady-kritikájában amennyire méltányos volt, legalább annyira kritikus is tudott lenni még akkor is, ha tévedései ma már nyilvánvalók. A kritikátlan Ady-kultusz kellős közepén Horváth János mellett Pintér Jenő volt az, aki Ady költészetében meglátta a nemzeti tendenciákat és Ady túlzásait, elképesztő tévedéseit is. 1940-ben bekövetkezett halálával lezárult a magyar irodalomtörténet-írás nagy korszaka…

Haynaui végzet

Prévost abbé híres regénye egy évszázad óta az operaszínpadokon hódít tovább Puccininek a regény hangulatához írt elégikus és sokszor édeskés zenéjében.
Prévost papi pályája hamar kettétörik, elhagyja hivatalát, majd két száműzetésre kell elszenvednie. Termékeny szerzői életútjában több tucat regényt ír, de csak Manon Lescaut és de Grieux lovag szerelmének története maradt meg, mint a férfiúi alázat és a női önkényesség alapokmánya. Milliók nőttek és okultak ebből a történetből, s bizonyára Dosztojevszkij Raszkolnyikovja vagy Tolsztoj Feltámadása nem jöhetett volna létre nélküle.
A regény elolvasása nélkül ugyan lehet házasodni, de nem érdemes. A történet azonban mégsem a férfiaknak szól, hanem inkább a nőknek mutatja meg, hogy létezik egy olyan férfitípus, amely számára a csillagos ég csak olcsó metafora a férfiúi odaadáshoz képest.
1763 késő őszén az író rosszul lett és összeesett. Mivel Prévost sokak által gyűlölt figura volt, ezért mérgezés okán elrendelték a törvényszéki boncolását. A kés behatolt a testbe, mire az író felkiáltott, majd a teste összerándult, s visszaadta a lelkét megtagadott Teremtőjének.