Nyárvégi stanzák - 1.2.3.

 1.


Őszül a nyár a platán zilált haján -
…figyeled az égen a rézkarikát?
Kalapja vörös, sálja narancs talán,
s ezüst stólája mögül ha épp' kilát:
igazít rőt övén, s betakar lazán -
majd este átöltözik, és ölt lilát.
De jaj, örök a félelem, mint az érc:
nyárutó, jön az ősz - s vele a lidérc.

2.


És újra csönd. Amott lefut egy redőny,
a Duna fodrára lecsap egy sirály,
tűhegynyi fényzuhogások a tetőn -
de fogy a sárga láng, s épül a viszály:
nyaram elmúltával gyöngül az erőm,
és már nem vagyok sem gazdag, sem király.
Senki sem érti, mi ebben a nehéz...
Csak én érzem: élve boncol a sebész.

3.

Mi sebemet fogta - elszakad a szál,
augusztus vége, hűtlen, elfutó!
Mentőangyalom hol van, miért lazsál?
Ki az, ki segít, hol a mindentudó...?
Hiszen éppen szökik, s mi marad: halál.
Válasz nincs - de még becéz a nyárutó.
...talán nincs tovább már itt, e földi lét.
S ha szeretsz, suttogj el értem egy misét.


Budapest, 2010. augusztus 10.