A Rejtőző |
Sík Sándor különös álmát írta meg egyik versében. A könyvek világkongresszusán volt. Körülötte ezernyi könyv. Istenről vitatkoztak. Az egyik állította, hogy Isten messze van. A másik szerint nagyon közel. Isten a természet, állította a harmadik. A negyedik mondta: a nép. Az ötödik azt vélte, hogy minden az Isten. – Az álmodó ember egyre izgatottabb lett. Közbe-közbe szólt: nem, nem elég! – “A hatodik a semmiről beszélt, / A hetedik számokat recitált.” Az álmodó egyre hangosabban kiáltozta: Kevés! Nem elég! Nyugtalanul hánykolódott. Felébredt. Éjszaka volt. Belecsodálkozott az éjszakába és önkéntelen szólt Istenhez: Éjszaka vagy… Szabad így gondolkodni Istenről, hogy “éjszaka”, mely tele titokkal, átláthatatlan? Vakmerőség?! A Bibliából tudjuk, égő csipkebokorból nevét kérdező Mózesnek e szavakkal mutatkozott be Isten: “Én vagyok az, aki Van.” Aki Van, az rejtélyes? Isten kedvelte Mózest, aki bizalmasan kérte is: “Ha tehát kegyelmet találtam színed előtt, mutasd meg nekem arcodat, hogy ismerjelek…” A válasz meglepte Mózest: “Neked megmutatom egész jóságomat /…/ Ám arcomat nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon.” (Kiv 33.) Igen, Istenünk ilyen. Joggal mondta neki Izaiás próféta: „Valóban rejtőző Isten vagy te!” (Iz 45,15) ….. Istenünk rejtőző Isten, felfoghatatlan. Nem látom, nem hallom, nem tapintom, érzékszerveimmel nem érzékelem. Ez a “tapasztalat” azonban nem azt bizonyítja, hogy nem létezik, aki Van, hanem azt adja tudtunkra, szívünkkel sejteti meg, hogy létezési módja más, mint a teremtett világé. “Isten fogalma nem Isten megragadása, hanem elfogadása, hogy bennünket ragad meg egy jelenlevő és ugyanakkor mindig elrejtőző titok.” (Gál F.) Tagadhatatlan emberi korlátunkat felismerjük, tűnődjünk el azon, hogy a velünk azonos létmódban létező világmindenséget képesek vagyunk felfogni, átlátni, megérteni? Minden megismert új ténnyel növekszik a még meg nem ismert arca… A Nap tűztengerébe meddig tudunk nézni a megvakulás veszélye nélkül? Tenger maradna a tenger, ha beférne egy pohárkába? …… Most, ha eddig magunkban még nem tettük fel, tegyük fel a kérdést: mit kezdjen az istenkereső ember a „rejtőző Istennel”? Jó lenne, ha ráéreznénk mindannyian arra, amiről Weöres Sándor ír „misztikus dalainak” egyikében. „Erdőn, folyóban halásztam, Kért, hogy lombból vessek ágyat, Azóta gondolkodom, Talán az a kívánsága, Költői szavak, nagyon emberi érzések, bármelyikőnké lehetnek. Ő nem ok nélkül rejtőzik el. Kívánja, bár „arcát eltakarja”, így szeressem… A Rejtőzőt, akinek mégis végtelen vágya megmutatni önmagát és boldoggá tenni mindazokat, akik bár nem látják, mégis hisznek benne. (Megjelent a Ceglédi Panoráma 2010. július 30-i számában.) |