Mi vagyok, s miért vagyok? |
Újév első napján is belenéztünk a tükörbe. Mindennap nézzük magunkat a tükörben. Látjuk-e, hogy több vagyunk annál, mint aminek látszunk? Kérdezzük-e Petőfi Sándorral: „Nyomorú ész [...] Igen! Magáért születik az ember, mert magában egy világ. EMBER! Az emberről tudjuk és tapasztaljuk, hogy egyetlen. Eddig még soha-nem-volt és többé soha-nem-lesz. Egyetlensége teszi azzá, ami és aki. Személyének kimondhatatlan, páratlan lényege ad súlyt szavainak, sajátosságot tetteinek, hasonlíthatatlan vonást arcának, zenét beszédének. Minden egyes ember helyettesíthetetlen, pótolhatatlan. “Magában egy világ.” Elcsodálkozunk egy-egy műalkotáson, melynek értékét növeli, hogy csak egy van belőle. Így nézzük Munkácsy képét: “Krisztus Pilátus előtt.” Ámulunk Csontváry “Magányos cédrus” festményén. Az ember (te és én), miért nem csodálkozik a benne megvalósult “csodára”, amikor tükörbe néz vagy mélyen önmagába?! Sorsunk hasonlóan egyedülálló. Érték a fejlődő világmindenségben, a poros hétköznapok sodrásában… Ez nem képzelgés! Évekkel ezelőtt alapos öntudattal írtam naplómba: “Isten velem képzelte el a világot!” Minden olvasóm, mert ember, hasonlóan gondolhatja, gondolja önmagáról. Isten. Igen. Hitünk szerint az ember istenképmás. Amennyire vallhatjuk, hogy az ember mikrokozmosz, hasonlóan vélhetjük, hogy mikrotheosz: az ember, amennyire kicsiny világmindenség (maga egy világ!), annyira parány “isten”. Mondja is János apostol: “Szeretteim, most Isten fiai vagyunk…” Képzeljünk el egy kétkarú mérleget. Egyik serpenyőjébe tegyük a Világmindenséget, a másikba önmagunkat. – Merre billen a mérleg? – Ki ki gondolhat bármit, Jézus azt tanítja, hogy ” mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkének kárát vallja?” – Vagyis egyetlen ember értékesebb érték, mint az őt körülvevő világ. Naponta nézzük magunkat a tükörben, de látjuk-e, hogy igazában mik vagyunk? EMBER. Igaz, teremtett, de Istenhez hasonló. Igaz, halandó, de halhatatlansággal megajándékozott. Pascal tanítja: “Nádszál az ember, de gondolkodó nádszál.” Weöres Sándorral mindannyian elmondhatjuk: “Szemhéjam alá befér az egész világ. / Fejemben, szívemben elfér az Isten.” Aki rácsodálkozik emberi méltóságára, az már tudja, nagyszerű feladat az élete. Értékeli és szereti minden körülményben, akár gazdasági világválságban is… Életét nem “árak” mérik, hanem őserények: hit, remény, szeretet. Megvallom, szívesen nézek tükörbe. Látom, több vagyok, mint aminek látszom (ráncos arc, anyajegyes halánték, ősz haj). EMBER vagyok. Magamban is Egyetlen Világ. Szeressünk élni. Embernek születtünk!
|