4.

Ima kell - s nem a boldogtalan hiány,
mely vágyódó lelken kötözget csomót;
őszbe rejtve jön a bánat, zord nyitány:
barna, bús zörej, s nem kínál hangfogót,
felgyúl bennem, kínoz, megöl a silány,
- s lobog, mint nyári, afrikai bozót.
Titkon erős hálót fonok hát köréd,
s ha így teszek, lásd - elolvad a sötét...

5.


...és egyre többet hull már a híg eső,
majd' minden mondatom oly' ügyefogyott...
Ha megtehetném, sosem bújnék elő,
de minek is...? Az ősz, a szó fáj - s kopott.
Az agy tompa, dohog, s jajdul a velő:
hiába vagyok jó, s nem hitvány kokott -
mégis fájón szúr, roppan bennem a gyász:
mert mást illet a szó. Más a szent kalász.

6.

De jaj, mit sem ér ez a pisla fölény,
- hiába, ha nem az enyém a pecsét...
Az ősz pedig csak setteng, rőt a sörény,
halkan jár - alattomos, buta cseléd,
meglopja a nyarat, s övé a kökény,
- de porrá törik már a meghitt beszéd.
Bronzba mártott fák a parkban. Mind sudár,
s mind haldokolva bókol. A sok kufár...



Budapest, 2010. augusztus 16.