Nyárvégi stanzák - 7. 8. 9.

7.


Rossz boltosok között kékül a katáng,
sárgul a lomb és megered a dió,
megroggyan a régi, szúette palánk,
- jó lesz télre -, amott szól a rádió,
a kertekben avar ég, felcsap a láng,
piroslik a szőlő, lesz majd dáridó...
Nyárutó van, már színes a táj Budán,
- s néhol aranylevél hull alá puhán.


8.


A lenge szél halott szirmokat dobál,
szétszóródnak utak, kertkapuk ölén,
a nap ferdén tűz: gyengélkedő opál...
- s mintha Anyám jönne, előtte kötény,
megáll, egy lila hortenziát csodál,
lábánál boldogan zöldell a sövény,
- majd az ajtót bezárja, kattan a zár...
Így foszlik apránként semmibe a nyár.



9.


Micsoda nyár volt! Már pusztul a vidék,
s ami még itt maradt, nekem már kevés:
a sok szépség - akár a lelkem - kiég,
csak úgy, mint a fák, a rózsa, a vetés,
s a fenyves fölött eliramló igék.
Vajon lesz-e újra nyár...? Forró, mesés...
Talán ismét túl egy zord, nehéz csatán:
             őszül a nyár a platán zilált haján.





Budapest, 2010. augusztus 21.