Itt állok a körbe zárva,
makacs valóm karója köt, s hiába köpködök,
nem ér a körön kívül,
nyakamba akasztva a világ,
lámpás szemek dacával érek, s érzek
vért, vérszegény valóm halálra térdel,
s a szerkesztő új hírre tördel,
de így sem leszek nagy szenzáció.

A mosott, fehér gyolcs napon szárított illatára
vetülök, torz képem lepedőn lebeg,
cserfes, bő szavú lányok,
fehér lepelbe temessetek!
S ha torzó lelkem a ladikban sajog,
szememre verset terítsetek,
hátha elfogadja, és átvisz Elíziumba
a goromba csónakos.