Februári ditirambus |
Az asszony szobájában szavak máglyája égett, és ő (elátkozott Danaida), - színezüstből festett - gőgös disztichonnal - rímet… …hinni akarta : megéri nyugalma idejét, s miként Odin belesúgta Baldr fülébe a nagy teremtés titkait, az asszony is várt, várt egy kicsit boldogabb jövőre, mely talán egy őszi napon megváltja kínjait, megváltja örökre. Az idő csak morzsolta az ónos keddeket előre, és ő már csaknem elfeledte, milyen sokáig volt a menny ón-szürke felette: hisz fénytelen egén a csillaghad olyan rég megfáradt, és mint lángok közt a só - pattogott a bánat; régi nyarai is csak tört akkordok, csupán a tél prelűdjei voltak, …míg végre szonáta szólt, felfénylett ünnepe: és szíve a toszkán táj minden csodás varázslatával lett tele. Néha, ritkán - mégis dörrennek az esték; ilyenkor az asszony hallgat és fáj a szó, elképzeli: most fut át erein az a mélykék festék, mely kihagyott szívdobbanására ciánnal válaszol. […] Most a Dunán - zajtalan - egy hajóraj halad, s az okkersárga, zavaros víz öléből két karjába vesz féltőn, óvón, egy gyámoltalan csillagot az alkonyat.
|