Most e komor őszi est megállít, olyan, mint egy vérző ínyű beteg, ki csoszogva jő, aztán méláz egyet, s kinek keze hideg és reszketeg.
Vagy mint pap, kit arany áldás éget, hogy borús éltét végigküzdje, de a tornyos hegyek fölött leng már az őszi ködök tömjénfüstje.
A rossz bánat még idekongat, madár sikong, mint anya, ha szül, amott egy vén, itt egy gyermek arca szelíden arcommá lényegül.
A park is sötét, halotti maszk, egy ágon levél libben, hullni rest, míg fölöttünk már eső ágál, gyászos az is, mint ez októberest.
|