Csehszakál István
Szerelem











Szerelem a padon ült,


öreg volt már, megőszült.


Hogyha a Nap arra járt,


megemelte kalapját,


hogyha a Hold arra járt,


megpödörte bajuszát.


 


Szerelem csak ült a padon,


minden éjjel minden napon,


hogyha senki nem figyelte,


kabát gombját fényezgette,


hogyha senki nem járt arra,


kedves dalát dúdolgatta.


 


Szerelemre rálelt egyszer,


ki csalódott már negyedszer.


Ki nem bírná ötödjére,



porrá válna szíve, vére.


Ki nem bírná hatodjára,


lelke rögtön füstté válna.


 


Szerelemre rásandított,


S arcán rózsa kelt ki itt-ott.


Mosolyában gödrök ültek,


búbánatból menekültek,


kacajában élet éledt,


szívében lelt menedéket.


 


Szerelemhez amint leült,


vállán rögtön elszenderült.


Hogyha a Nap arra járt,


megcsókolta a szép párt.


Hogyha a Hold arra járt,




áldás szállott le mindjárt.