12 év – 12 szonett
                                     1999 -2010



5.

...Anya, emlékszel a pusztító évre,
mikor a föld is megrengett alattam?
Rettegve éltem, sírtam szakadatlan,
- egyedül te buzdítottál reményre.

Én, félholt, kibe hálni járt a lélek,
kinek jövője mély szakadékba hullt,
fantom, ki némán és ijedten lapult,
és csak annyit tudott mondani: félek.

Pedig Buda befogadott és hű volt,
oltalmazón dobta felém a fátyolt,
ha sétáltam a nyári Hűvösvölgyön:

itt a fák hűs árnyékát kaptam kölcsön.
Test és ész még itt is őrizte terhét:
kértem, s nem kaptam Isten segedelmét.

Budapest, 2010. október 7.