Száz könyv 18. |
77. Novalis és a német romantika költői Novalis és a jénai költők művészete ma olybá tűnik, mint egy misztikus és elborzasztó mesekönyv, melynek fellapozásakor a halál édes levegője szállna az arcunkba. Verseiben az olvasó önkéntelenül is a halálvágyának hatása alá kerül. Mert ez a halálvágy nagyon messze áll Rilke, Trakl vagy Böcklin festményeinek iszonyú halálmániájától. Johann Ludvig Tieck költészete csupa halovány fény, zene; a csillagos égbolt, az őszi és tavaszi tájak fuvolahangú muzsikája. Egész költészete tele van egy sajátosan átromantizált szinesztéziák tömegével, a színek énekelnek, a hangok felizzanak, a látomások sejtelmes ritmusa fehéren dereng. Igazi romantikus, aki ma már kevesen méltányolnak. Wilhelm Heinrich Wackenroder is nagyon fiatalon halt meg, abban az értelemben romantikus volt, hogy őt is meghatotta az esteli hold ezüst zenéje, a csipkésen finom költészet, s a középkor gótikus fensége. Nem lírikus, de lírikus alkat, akinek paradoxmódon prózájában a költészet intenzív átélés. Clemens Brentano az egyik legjelentősebb romantikus. Meséivel hódította meg a világot, s jelentőségét az adja, hogy a germán lélek telítődik a latinság forró melankóliáival és tünékeny impresszióival, versei telve vannak nappal, holddal, csillagokkal, a levegőn átszüremkedő aranyos derengéssel, gyönyörű víztükrökkel, lányokkal és szerelemmel. Karoline von Gründerode költőnő huszanhatévesen szerelmi bánatában öngyilkos lett. Az egyik legtisztább romantikus egyéniség. Verseiben az összes romantikus kellék és díszlet jelen van, mégsem érezzük kimódoltnak vagy közhelyesnek, mert annyi nemes és megejtő női eleganciával ír a nagy és reménytelen szerelemről, hogy az ámulat mellett az együttérzést is könnyedén megkapja az olvasóitól. Küzdelmes és kevés boldogtalanságban fogant életet és költészetet hagy maga után Ludwig Achim von Arnim, a nagy dalköltő és népdalgyűjtő. Legnagyobb tette a Fiú csodakürtjének gyűjteményes kiadása volt Brentanóval, akihez nemcsak hivatástudata kötözte össze, hanem Brentano húga iránt érzett szerelme. Később kapcsolatuk elhidegült, Arnim barátot és szerelmet vesztetten keres új életet magának, majd katonaként a franciák ellen harcolt. Joseph Karl Benedikt von Eichendorff porosz katonatiszt és egy mélyen katolikus hitű bárónő gyermeke, a legtisztább izzású heidelbergi, aki ifjúságát maga mögött hagyva Itáliába megy, mint annak idején Goethe, majd később Byron, Shelley, Keats, Andersen és Ibsen. Ludwig Uhland a legjelentősebb német balladaköltő, talán csak Schiller és Goethe ér fel hozzá. Ugyanakkor a német hősi mondák nagy feltámasztója, Wagnert előlegezi meg a misztikus múlt imádatában. Versei sziklaoromszerű magasságúak és megközelíthetetlenek. Ugyanakkor tavaszi dalai kisigényű költemények a romantika megejtő bájával. Friedrich Rückertet és August Graf von Platen Hallermündét együtt emlegeti az irodalomtörténet, a beidermeier legnagyobb költői voltak, igazi virtuózok, legendás verselők, kik annyi versmértéket alkalmaztak, mint az egész német költészet együttvéve. Rückert orientalisztikát és filológiát tanul, s a kelet nagy csodálójaként nemcsak szanszkrit, arab és perzsa költőket fordít, hanem versformáikat alkalmazza a német költészetben is. Tanáros pontossággal ír, maga is testileg gyenge, poroszos és akkurátus könyvember, gimnáziumi tanár. Anna Ludovica Freiin von Droste zu Hülshoff nagy, katolikus költőnő. Koraszülöttként jön a világra, s emiatt egész életében gyenge és beteges. Legendás rövidlátása miatt egész világa a romantikus panteizmus sajátos vállfaja. Mivel nem iskolázott költő, s nincsenek irodalmi elődei, ezért az erdőzsongás, csillagragyogás és holdfény helyett egy új világot fedez fel, az apró dolgok és jelenségek világát. Különös betegsége által megjelennek előtte a tavak apró élőlényei, a föld ezernyi populációja, a remegő levegő sodródó élőlényei.Mély vallásosságát felborzolják a modern koreszmék, de megmarad vallásos költőnek, katolicizmusába némi spiritualizmus is vegyül. Végzetes szerelme egy nálánál sokkal fiatalabb költő iránt végleg visszavonulásra késztette. Végére hagytuk Eduard Mörikét…
Alphonse de Lamartine a legnépszerűbb és a legnagyobb romantikus Hugót leszámítva. A magyar költők, különösen Petőfi tanul sokat tőle, bár ő is inkább a történelemszemléletét. Alfred de Vigny az egyik legzárkózottabb költője a francia irodalomnak. Megközelíthetetlen, rideg és zord egyénisége, barátságtalansága és robosztus költészete szöges ellentéte Lamartine pompázatos és elomló lírai hömpölygésének. Gérard de Nerval a francia költészet egyik legtragikusabb alakja, akinek leghíresebb verse Une allée du Luxembourg a lemondás szépségét mutatja meg a legegyszerűbb szavakkal. Alfred de Musset a leghírhedtebb egyéniség. Nem olyan előkelő, mint Vigny, de ambiciózus, gyorsan változó, vibráló lélek. Versei ma már nem hatnak, a franciák is könnyedebb egyfelvonásosait szeretik. Leghíresebb műve az Éjszakák versciklus, melynek nincs megfelelő magyar fordítása, s melyet ahhoz a George Sandhoz írt, akivel egész Európát megbotránkoztatták. Az Éjszakákban ott van Sandhoz fűződő nagy szerelme, ez a fülledt és nyugtalan érzés és érzékiség, mely lobogás volt és zsörtölődő szenvedély. Alfred de Musset |