ADVENT - a várakozás életérzés

 


Leányom levelet kapott húgától. Már nagyon régóta várta. Átadtam neki. Arca örömtől ragyogott fel.
- Óh, mennyire vártam!... - sóhajtott föl. Magához ölelte a borítékot, egy darabig szívéhez szorította, aztán asztalára tette. Kérdőn néztem rá.
- Nem bontod fel?
- Még nem. Hadd maradjon még szívemben a várakozás öröme...
Gyakran találkozom idős barátommal. Egész élete tevékeny volt. Egyaránt élvezte a szellemi és a fizikia munkát. Mostanában aggódni kezdtem érte, mert úgy tűnt, hogy "nem csinál semmit." A 70-en felüli nővekvő gyengeseég vagy betegség az oka?
- Hogy telnek napjaid? - kérdeztem tőle.
- Várakozom.
- Mire? Várakozol??
- Szüntelen. Betölt a várakozás, engedem a sejtésszerű vágyat valami, valaki után, felé. Csak úgy várok, valami történni fog. Várakozás lett az életidőm tartalma.
.......
Téved a lányom, amikor a várakozás örömét dajkálja szívében? Tévedésben van a barátom, aki "csak" vár? Talán ráéreztek az igazságra: a várakozás létállapota az embernek. Az ember, ha mélyen éli önnön életét, akkor állandóan tapasztalja, hogy valami hiányzik, valaki kellene, hogy teljessé legyen élete. A hiány vágyat ébreszt, a vágy a várakozás állapotába emeli az embert, hogy várja azt, ami még nincs, de aminek lennie kell, ami majd eljő.
A várakozás életfunkció. Tárt kar. Nyított szív. Figyelem, éberség és tett, tettek, hogy elérjen hozzánk, amit, akit várunk. Lépés a vágyott felé. a várakozás szeretet-szőttes a felénk közeledő lábai elé.
Élni annyi, mint várni...?! Várni a következő pillanatot, percet, órát, napot. Várni az éveket, az étizedeken átnyúló életet, amely élet most bennem és  a jövőben, mint a megszületésre váró emberió az anyaméhben, érik. Várni, várni - merjük kimondani: " a véget", az elkerülhetetlen halált és utána a "semmit" vagy a "mindent."
Az időbn élő ember sajátossága a várakozás. A múlt elment, mit kezdeni vele? A jelen pillanatában a jövő lép bele, szinte itt van, de mégsincs itt, hiszen jövő. A pillanat inkább a jövő várása, mint emlékezés.
.............
A várakozásnak nincs órája, hanem állandó jelen bennünk. A Prédikátor Könyve tanítja, hogy mindennek megvan a maga ideje:
"mindennek megvan a maga órája...
ideje van a születésnek és ideje a halálnak,
ideje az ültetésnek és kiszakításnak,
ideje a sírásnak és a a nevetésnek,
ideje a gyásznak és a táncnak...
ideje a szeretetnek és a gyűlölködésnek..."  (Préd 3,1-9)
Igen, mindennek megvan a maga órája. Nincs ideje a várakozásnak, szüntelen él bennünk. Él és éltet.  Nekünk nagyon nehéz várni, mert átpereg rajtunk az idő, mint homokórán a homokszemek. Egyetlen Valaki létezik, akinek léte az örökkévalóság. Ő tud várni. Isten. A türelmes Isten.
"Isten meg tudja várni, amíg mindennek elérkezik a maga ideje - az az idő, amelyet maga szabott meg.Az ember mindent egyszerre akar, Isten tudja, hogy a dolgok egymást után kővetkeznek."

(Romano Guardini)
A türelem az emberben a várakozás isteni erénye.
"Amikor az ember az életen túljutott, s már nem akar semmit, az egyetlen, ami még foglalkoztatja: várakozom, amíg hívnak, s addig imádkozom. A várakozásnak ez a nyugodt, csendes, megbékült imája, ez a fülemüle dala, ez a mártírdal, kristálytiszta váakozás a halálra és a túlvilágra - búcsú a szépséges földtől, az édes élet mámorától és kérés az éghez, eressz be." (Hamvas Béla)
........
Mi mindent rejt az emberi szív várakozása?. Adventben rásejt önmagában, hogy várakozása mélyén Istent is várhatja. És csak Karácsonyig kell várnia..