Karácsony közeledtével - gondolatmorzsák |
Karácsony közeledtével az embernek megszaporodnak a gondolatai és a gondjai is. A kettő általában együtt jár: kit, hogyan lepjek meg, kinek milyen ajándékot vegyek, hol és mennyiért. Mindez a rengeteg munka, és az egyéb, mindennapos gondok mellett nem egy egyszerű feladat. * Ömlik ránk a médiából a konzumszenny. Az eszményi, boldog családok képe, ahol mindenkinek vakítóan fehér a foga, fülig ér a mosolya és persze a legmárkásabb pulcsi is intelligens mosóporral van mosva, nyilván a legszuperebb mosógépben. A karácsonyi vásárokon rengeteg műanyag szemét, bóvli, kacat vár ránk, amit sokan megvesznek, mert egyszerűen nem jut pénz a mai gazdasági helyzetben mást venni. Aztán gondolkozunk, hogy kinek küldjünk elektronikus képeslapot, sms-t.
Mindez lehet a szeretet jele, és valahol az is, csak éppen a lényeg sikkad el. Persze, hogy jó küldeni egy üzenetet rég nem látott barátainknak, messze lakó rokonainknak. Csak az a szomorú, hogy az agyonhajszolt embereknek ebben a felgyorsult világban nincs egyszerűen idejük megállni egy percre és elgondolkozni: mit is jelent az, hogy Karácsony. * Érdekes kimutatást olvastam nemrég egy napilapban. Kinek, mi jut eszébe a Karácsonyról. Annak ismeretében, hogy mindenki rohan, szalad, lökdösődik és átkozódik a vásári forgatagban, fogcsikorgatva próbálja előteremteni a meglepetést, ahhoz képest sokan említették első helyen a következőket: vacsora Szenteste a családdal… gyertyagyújtás… mise… karácsonyi dalok… egymás átölelése… együtt a család… és így tovább. Mintha az emberek arra vágynának, amit pont nem csinálnak. Mert bizony, az ajándékozás áll a középpontban, ha tetszik, ha nem. A megfelelés mindenkinek: társadalomnak, gyereknek, annak osztálytársának, szomszédnak, kollegának, stb. Legyen az ajándék jó drága, egyfajta státusz szimbólum, mert különben megszólják a gyereket, hogy „Mi van, neked még nincsen MP4 lejátszód? De gáz…” Vesszük sorra az elektronikus kütyüket, a semmire se jó vackokat negyed fizetésünkért, lásd a fent említett MP4-et – hogy a gyerek aztán egy 3X4 centis kijelzőn nézhessen egy filmet, amit otthon is megnézhet a TV-n. Vagy vehetünk tízezer forintért valami vacakot, amit vihetünk is vissza a boltba három nap múlva, hogy szép-szép, klasszak a fények rajta, de azon kívül semmit sem tud… Hát én nem vettem ilyet. Szeretett volna a kisfiam, de elmagyaráztam neki, hogy teljesen felesleges. Minek? Jobb lesz az élete? Mikor nézné? Órán, szakkörön nem lehet, otthon ott a TV, a DVD lejátszó, akkor meg mi értelme? Megértette szerencsére. * Ajándékok. Szintén egy napilapban olvastam, hogy egy öreg, becsületes parasztember minden évben karácsonyi koszorúkat készít az unokáinak. Egyetlen fillért sem költ ajándékokra, minden, amit a koszorúkban felhasznál, azt az erdő adta, vagy ő maga termelte: fenyőág, makk, kukoricacsuhé… És az unokái – akik már nagyobbacskák – a mai napig várják minden Karácsonykor, hogy a nagypapa odaadja nekik a saját kezével készített kis ajándékokat… és mindig megkönnyezik, hogy „De szépet készítettél, Papa!” *
Hasonló gondolatokat fogalmaztunk meg szokásos kettőskereszt állítási ünnepségünkön. Sokan félreértik ezt, pedig csak arról szól a vásárok mellett felállított kereszt: állj meg egy percre ember, és gondolkozz el egy kicsit: miről is szól ez a szent ünnep? Csendes kis ünnepség volt Aranyvasárnapon. Versek, pár dal, és két rövid beszéd; mind azt az üzenetet hordozta: ember, nem attól leszel boldog ezen a napon, hogy ajándékokkal bizonyítod a szereteted! Nem csak egy napból áll az év, ott van még 364 nap – akkor is bizonyítanod kell. * Van egy gyönyörű történet, amit először édesanyámtól hallottam, azóta sok helyen olvastam, sőt, egy angol tankönyvben is találkoztam vele. Sok változattal találkoztam, de nem a nevek meg a helyszín lényeges. * New Yorkban élt egy nagyon szegény pár, Mary és Patrick. Írországból vándoroltak ki a nagy éhínség miatt, még a 19. század végén. Patrick rengeteget dolgozott, napi 16 órát, Mary ha éppen volt munkája, szintén dolgozott, ha nem volt munkája, a háztartással foglalkozott. És kettejük bére épphogy elég volt a megélhetésre… Közeledett a Karácsony, és bizony, ajándékra nem volt nagyon pénz. Mind a kettejüknek volt egy nagy álma. Mary gyönyörű szép fiatalasszony volt, hosszú, vörösesszőke hajjal. Nagyon szeretett volna egy szép fésülködő készletet. Patricknek volt egy aranyórája, amit még édesapja hagyott rá örökül. Minden vágya volt egy aranylánc, amin az órát hordhatta volna. Mind a két ajándék rendkívül drága volt akkoriban, és mindketten ismerték a másik vágyát, szíve óhaját, de tudták azt is, hogy ezt előteremteni nem lehet. Végül december 24-én, Patrik elment egy ószereshez és eladta atyai örökségét, az órát, annak árából megvette imádott feleségének, Marynek a fésülködő készletet: fésűket, hajcsatokat, hajpántokat. Mary pedig ugyanezen a napon elment a fodrászhoz, és levágatta gyönyörű, hosszú haját, és annak az árából megvette férjének az annyira óhajtott aranyláncot az órájához… Ezt a történetet meséltem el az ötödikes osztályomnak, amikor az év utolsó osztályfőnöki óráján karácsonyoztunk. Nagy csend volt, mikor befejeztem – pedig nem egy csendes osztály… azután feltettem a kérdést: szerintetek, gyerekek, milyen volt ezek után Mary és Patrick Karácsonya? Először egymás szavába vágva kiabálták: „Boldog! Hiszen megkapták, amit akartak, Mary a fésűket, Patrick meg a láncot!” „Nem, szomorú volt! Hiszen nem tudta egyik sem használni az ajándékát!” Én csak mosolyogtam sejtelmesen. És akkor egy kisgyerek az osztályból ezt mondta: „Szerintem nagyon boldog Karácsonyuk volt. Mert látták, hogy mennyire szeretik egymást…” * Áldott, békés Karácsonyt kívánok Nektek! |