Túl közel |
| Tócsává olvadt a Hold viasz arca, cseppeket ejt a harmat, utcára fut a nagy szemű hajnal, drótokra feszül, az álom utolsó foszlánya rezdül egy szempillán rezdületlenül. Az emlék puha takarót kap tompán leül egy jól zárt agy-fiókban, akik már nincsenek és nem jönnek vissza, azok álmaiban magamra maradtam. Túl sok lett a halál körülöttem Uram! Fél élet foszlányok gyertyafényben égnek, koszorúkészítők boldogan dalolnak, én meg minden nappal egyre jobban félek. |