Jókai szelleme Pápán kezdett nyiladozni, de valójában Kecskeméten nyílt ki. A köztudatban Kecskemét parasztvárosként él, pedig ez az alföldi város jóval több volt, mint girbe-gurba utcáin sorakozó szalmatetős parasztházak hosszú csordája, a sáros utak és a poros főtér. Szegedhez hasonlón Kecskemétben is ott volt az a polgári szellemiség, mely felekezettől függetlenül a szorgos alföldi paraszt egyetlen útja volt a felemelkedéshez. A város már Petőfi előtt is sokkal nagyvonalúbb szellemiséggel bírt, mint ezekben az időkben lévő nagyvárosok rideg miliője. Régi gót temploma mellett a XVII. században már protestáns temploma épül, majd sorban kinő a kegyesrendiek, az ortodox, majd a bazilikának álmodott nagytemplom, később az evangélikus templom és az eltúlzott méretű zsinagóga. A kegyesrendi gimnázium mellett protestáns gimnázium és jogakadémia épül, a városban már hangversenyek, színi előadások élénkítik ezt a szorgos és kiemelkedésre vágyó népet. A bevándorló német telepesek második generációja már megmagyarosodott, ahogyan a tót is, s még a zsidó különállásnak is alig akadt nyoma ebben a városban. Parasztjai ravaszak voltak, urai pedig mértéktartón fényűzők. Felekezetfelettisége példaadó, diplomatikussága virtuóz, rátartisága is inkább megbocsátható. Élettörténete emelkedő, szellemisége izmos és szívós, lelke tragédiáiból gyorsan feltámadó. Anekdotái arról tanúskodnak, hogy a felekezeti összekülönbözések inkább megmosolyogtatók, úr és paraszt közötti történeteikben nincs semmiféle durvaság, s az egész várost az a nemzeti liberális szellem vette körül, melynek száz évvel később már az országban sehol nincs nyoma, csak itt maradt meg ma is, mint valamiféle kései parfüm illékony levegője. Ha ma valaki beleszagol ennek a városnak a levegőjébe, megértheti ma is, miért volt az izgalmas Komárom és a szép és gazdag Pápa után Kecskemét annyira ihletadó és expresszív Petőfi és Jókai életében, mint egyetlen más város sem. Ha Arany János nem Nagykőrösre, hanem Kecskemétre kerül, feltétlenül novellákat, regényeket vagy színműveket ír. Ez a város tele van történettel, balladás emberek és különleges vidéki alakok gazdag mitológiájával. Hogy ezeket senki nem írta meg, ez a magyar irodalom egyik fogyatékossága. Bár Katona feledni tér vissza a városba, és a hatalmas tragédiaköltő halálának utóélete árnyékot vet a városra, Katona sem volt olyan boldogtalan itt magányában, ahogyan az életrajzírók állítják.
A mai belváros egyszerre mutatta meg egy vásárterének, kollégiumának, paplakának, akadémiájának, tornyainak színességében azt a belső és lelki izgalmakat, azt a felekezeti sokszínűséget, azt az erkölcsi melegséget és azt a liberális életvitelt, amely ennek a folyónélküli, messziről apró és tornyos városnak ható településnek volt egyik jellegzetessége. Petőfire is Kecskemét hat leginkább, a többi alföldi városka alig érinti meg. Jókai pedig itt válik íróvá, a kecskeméti ember ad neki olyan mély és gazdag forrást, mely Jókai felé sodor sok százévnyi társadalmi réteget azok ma is élő formájában. Ősi rétegek élnek itt egymás mellett, melyeket nem kell Jókainak felszínre hoznia. Együtt él itt jurátus, jobbágy, polgár, alföldi pásztor, kanász és kondás, duhaj és deák, német, tót, zsidó, s ezeket eggyé olvasztja a magyarság ősi lüktetése, mely ide sodorja az Erdélyből jött Katona-ősöket, takácsokat, iparosokat, borászokat, korcsmárosokat, kereskedőt. Pápista, protestáns, evangelista, ortodox, majd kitért és tradícióit féltő zsidó él itt együtt egymást nem háborgatva olyan polgári eszményképek közt és vágyakozással, mely csak az ország kellős közepén lehetséges volt. De leginkább meghatározó réteg a magyar, az előre néző, a táj és korszak pusztításával szembeszegülő kecskeméti kispolgár, s a felfelé néző középpolgár, mely büszke és akaratos, hévvel és indulattal éli életét, de hajlamos csendességben és szorgalomban önmagára találni. Ennél jobb ihletforrása csak a Kuthy és Nagy Ignác Sue-tól eltanult nagyvárosi-látomásában talált. Nemhiába élt oly közel egymás mellett két évtizeden belül Katona, Arany, Petőfi, Jókai – a legnagyobbak. Mert az Alföld, a kunság és Kecskemét volt egyszerre a magyar romantika egyetlen és igaz egzotikuma és álmos magyar valósága.
Mikor a nagy irodalomtörténész Horváth János az 1890-es években felkeresi Jókait, az író messzibe réved, majd így szól: „Egész Kecskemét a memóriámban van.” És egész Kecskemét ott van a novelláiban és a regényeiben, kecskeméti alakok tucatjai bukkannak fel műveiben. Pásztorok és kereskedők, ősi családfák lombjai és rozzant ágai, s még Katona József feltűnik az És mégis mozog a föld című regényében, ahol Jenőy Kálmán alakjában még akkor is a Bánk bán szerzőjére ismerhetünk, ha Jenőy debreceni ravasz diák. A Petőfi kézírásában fennmaradt Zsidó fiú és a Hétköznapok itt születnek meg, itt lesz a komáromi álmodozóból és a pápai verselgetőből író és költő, valamint színpadi szerző. „Nem ok nélkül nevezem Kecskemét városát második szülővárosomnak, mert valóban szellemi énemet e város szülte. Mikor tegnapelőtt, – azt hiszem tegnapelőtt volt – 46 évvel ezelőtt e városba jöttem vézna testtel, és akkor még a franczia iskolák túlfeszített romantikus irányával eltelve, mondhatom, testbe-lélekbe betegen, inkább keresve a halált, mint az életet: hát akkor, uraim, itt találtam fel azt az új földet, amelyben folyvást járok múzsámmal együtt; itt tanultam megismerni a magyar népéletet, a valódi magyar humort…”
|