Bajza Jenőről méltatlanul kevéssé emlékezik meg az irodalomtörténetünk, még vaskos és ódon könyveink is csak lábjegyzetben említik nevét és művét.
A szürkeszabott méltatás nem illik a szürkeszabott élethez, hiszen Bajza Jenő Czakóval vagy Obernyikkel egyenrangú tehetségként indult, de Bajzánál az indulás lett az egész életmű, egész művészete nagy ígéret, melynek nemhogy a beteljesedés nem adatott meg, de még korán jött virágai is elfagytak.
A név mögött hatalmas irodalmi tekintély áll, hiszen az apa Bajza József, Petőfi felfedezője, jeles költő, kritikus és szerkesztő, Vörösmarty bujdosótársa a Haynau-féle rémuralom idején.
Az apa csakúgy beleőrült a forradalom elvesztésében, ahogyan Vörösmarty és Széchenyi.
Pedig még ott volt a fia, akit rettenetes betegség falt az elmúlás felé.
A fiú nyomorék volt, felnőttkoráig szinte nem tud lábra állni. S mikor végre lassanként mankóval jár, az elborult édesapját vezetgeti az utcán. Egyikük szelleme még felcsapott az égig, a másiké üres urnává lett, miközben egyiket rogyadozó láb vitte, míg másikat alig élő.
Egész irodalmunk legszomorúbb párosa e két élőhalott, egyikük fejtől, másikuk lábtól bénult meg.
Az apa mára az egyik legfényesebb névként maradt fenn, akire sokat hivatkoznak, de szinte nem olvassák, míg a gyermeket egyáltalán nem ismerik, s ha mégis hivatkoznak rá, lojális hátbaveregetésen kívül semmit sem kap a kritikától.
Pedig mögötte állt Arany és Vörösmarty hatalmas tekintélye, mindketten a legnagyobb drámaírónak tudták.
Egyetlen drámája maradt fenn, a Zách Felicián. Négy felvonáson át dübörög fel az örök magyar sorskérdés, a fennmaradás és megmaradás iszonyú kétsége. Az örök szétszakítottság, a partikularizmus távolról is idedörgő viharát Bajza meghallja , és a nyelvet is bírja, mely elég erős, hogy filozófiai és irodalmi magaslatokra érjen fel művészete.
A darab egyetlen hibája az a kompozíciós éretlensége, mely a korán jövőket jellemzi. Bajzának kevés ideje volt, fogyó életéből csak apró szilánkok maradtak, melyet a lázas igyekezet forrasztott eggyé.
A mű azonban minden fogyatékossága ellenére is kimagasló, sokkal értékesebb, mint a századfordulóra jellemző kötelező középszerűség. Bajza huszonhárom évéből ennyire futotta, mely valójában sokkal kevesebb volt, hiszen a súlyos beteg gyermek az iskoláit sem tudta befejezni, s csak az utolsó éveiben nem volt ágyhoz kötött.
Néhány versét korabeli újságok őrizték, mígnem összes munkáit egy kötetbe gyűjti a zseniális jóbarát, a szintén nagyon korán elhalt Zilahy Károly.
Mikor a tudomány számbaveszi a korszak nagyjait, Európaszerte is egyedülálló névsort állít össze: Petőfi, Arany, Berzsenyi, Kölcsey, Vörösmarty, Jókai, Katona, Vajda János, Madách, Tompa, Kuthy Lajos, Nagy Ignác, Teleki.
De ha hozzá vesszük azokat, akiktől a sors elvette a nagyságot, akkor Ányos, Czakó, Zilahy, Bajza Jenő a fentiekhez hasonló ragyogó tehetség volt, s bizonyára akkorává nőttek volna, mint az Aranykor óriásai. Czakót és Bajzát Katonához fogható géniusznak látta saját kora, s leginkább azok a kortársak, akik fel tudták mérni Katona elképesztő dimenzióit.
Bajza még Petőfinél is három esztendővel kevesebbet élt, s talán csak néhány évet reménytelen sorvadásban. Egész irodalmunk legtragikusabb alakja, akinek az életműve termékeny és erős vegetáció lehetett volna, de a legjobbakhoz túl korán jön el a tél…