A csillagok is meghalnak |
A csillagok is meghalnak egyszer, meg a remény, sorstáblák siratófalán, a színes robbanások szürkülő porában sárgaföldből rak fészket a magány. Akácos út; részegen dülöngél a szél, kórtünet a pohár, az álom elvetél, abba kapaszkodik lényegünk reménnyel, idegen világok agyáig nem ér el a hazulról tarisznyált ómagyar fájdalom, de sok álom végzi viaszolt szárnyakon... Biztatjuk magunkat : na még most! ezerszer, pedig a csillagok is meghalnak egyszer. |