A tudós, aki csaló is

Thaly Kálmán irodalmunk egy legkülönösebb alakja, hatása és személye messze túlmutat az irodalom határain, lovag volt és újságíró, politikus és kormánytanácsos, akadémikus és miniszteri titkár, bölcsészdoktor, bár csak tiszteletbeli, valamint a magyar katonai műnyelv kitalálója és szinte az összes tudományos tanács tagja. Társadalmi szerepe sem elhanyagolható, hiszen ő teremti meg a békét Tisza István és annak félbolond ellenzéke közt. A világkiállítás egyik legkreatívabb szervezője volt, s neki még azt is sikerült elérnie, hogy a nagy magyar emigránsok porhüvelye a haza földjébe nyugodjanak. Ezenfelül költő, de ma az irodalomtörténet mint csalóról emlékezik meg.
Történt ugyanis, hogy Thaly, aki a kuruc kor nagy ismerője volt, s aki maga is gyűjtötte a Thököly és Rákóczi korának népdalait, váratlanul egy igen jelentős és szenvedélyes hangú gyűjteménnyel állt elő.
Thaly ugyanis minden alkalmat megragadott, hogy a letűnt magyar világ fényeit újra fellobbantsa, s talán bízott abban, hogy ezáltal a Habsburg-monrchia korhadt tákolmánya elhamvad, vagy legalábbis annak fáklyafényei elhalványodnak a magyar dicsőség fényei alatt.
Mikor a kurucversek megjelentek, filológusok hada vetette rá magát a gyűjteményre, és a hatalmas nyelvi acsarkodás eredménye az lett, hogy Thaly meghátrált, s beismerte a tettét.
Nem volt elsőrangú költő, s nem ismerte a XVII. és a XVIII. század elejének nyelvi archaizmusait, illetve maga már nem tudta alkalmazni. Még a dilettánsok számára is egyértelmű volt, hogy Thaly olyan kifejezéseket és szófordulatokat alkalmaz, mely akkoriban nem léteztek. Másrészt az a kései romantikus szenvedélyesség, mely Thaly Kurucballadáit jellemezte, idegen volt abban a korban.
Ma már tudjuk, Hogy Thaly Kálmán nem csaló volt, hanem ábrándos lelkű histroikus, aki a kevés számú fellelt dalt igyekezett gyarapítani, hiszen érzete, hogy a lassan elfoszló múlt milyen következményekkel járhat a jövőre. És igaza volt, hiszen ekkor már a magyarságot körbevevő kistitánok hada kitalál mitológiájával becsapta a Nyugatot.

A kutyaarc, az akasztott ember és a kifúrt koponya

Szinte alig ismerjük Ipolyi Arnold és Kertész manó műveit, pedig mindkét szerző el-elvesző nyelvünk és kultúránk utolsó lefényképezője volt.
Ipolyi, a tudós katolikus pap, a szabadságharc után óriási gyűjtőmunkát végzett, hogy a magyarság mitológiájának menthető emlékeit megtalálja. Hatalmas műve ugyan torzó, de a legszebbek egyike, melyet valaha írtak. Egyik legkedvesebb fejtegetése a kudarc szó, mely szerinte a kutyaarc – kutaarc zöngésedése és rediftongizációja következtében jött létre.
Ha valaki kudarcot szenved, az arca, a képe a kutyáéhoz hasonlatosra, hosszúkásra nyúlik. Tehát a kudarc szavunk a megnyúlt képű ember kutyához való hasonlósága által keletkezett.

Kertész Manó nem vérbeli és unalmas szaktudós, inkább a legszellemesebb régészeink egyike volt, aki ásó és kalapács nélkül is képes volt eltemetett korok falairól a feledés kérgeit lehántani. A nyelv és kultúttörténetünk archeológusaként merült alá a régi korokban, s szólásaink és szokásaink nagy értőjeként marad meg az emlékezetünkben.
Neki köszönhetjük a régi magyar beszéd igen közvetlen és jó humorral megírt gyűjteményét, valamint nyelvünk kivesző és elhaló szófordulatainak megmentését.
S bár modern nyelvérzékünk ódzkodik egy-egy magyarázatától, még hibáiban is érezzük szenvedélyes nyelvszeretetét.
Agyafúrt szavunk ravaszt, csalafintát, leleményest jelent, pedig a szó Kertész szerint a középkori koponyafúrásokat idézi meg. Az agyduzzanatokat, a fejben felgyülemlő agyvizet sokszor lékeléssel vezették el. Ezek a szerencsétlenek, akiket gyakran őrültek házába zártak, igen találékonyak voltak az őrök kijátszását, az elzárásból való szökést illetően.
Kertész könyvének másik izgalmas fejtegetése az ágrólszakadt szóösszetétel vizsgálata. Szintn a magyar középkorban minden falu végén volt akasztófa. Ahol mégsem, ott az egyik fát nevezték ki akasztófának, s annak egyik legerősebb ágára akasztották fel a halálraítéltet. A halottakat több napig is ott hagyták, akiket esteleg madarak és vadálatok téptek meg, s akiknek a ruháját is ellophatták. Ezért az ágrólszakadt a nincstelennél is nincstelenebbet jelenti.

Az alvás hatalma

Báró Kemény Zsigmond nevét az emlékezet Jókai neve mellett őrzi, s a romantikus lélek ma is igen nagy kedvvel olvassa ezeket a hatalmas erejű, komor és pesszimista regényeket. Mert Kemény írásai hű lenyomatai voltak ennek a vad és zárkózott léleknek, s legkivált ennek a zömök és alacsony, de iszonyatos erőtől hevülő testnek, és végül e robosztus boltozatú arcnak, melyekből a tekintet úgy sütött a világ felé, mint harcra hívó tűz a hegyek felett.
Rákosi Jenő jegyezte fel az idősebb pályatársról, hogy egy alkalommal két titkosrendőr jelent meg Kemény házában, hogy foganatosítsák a rendőrfőnök cenzúrára és a báró megbüntetésére vonatkozó utasításait. Kemény már a lefekvéshez készülődött, s miközben a két férfi ismertette a zord parancsot, az író kényelmesen elhelyezkedett az ágyában. A két rendőr pedig magyarázott és magyarázott… báró Kemény Zsigmond - a hatalmas úr és író - gyermeki nyugalommal elaludt.
Természetesen az írót nem vonták felelősségre, s még írásának cenzúrázása is elmaradt.