Charles Algernon Swinburne az angol irodalom Babits Mihálya, bár helyesebb Babitsot a magyar Swinburne-nek nevezni.
Hasonlóságuk költészetük sokszínűségében és formagazdagságában rejlik, mindketten irodalmuk poeta doctusai voltak, mindketten az olasz, francia, latin és ógörög költészet rajongóivá lettek.
Swinburne volt az angol irodalom legvirtuózabb költője, alig van olyan versmérték, melyet nem próbált volna meg az antik formáktól az arab, olasz és a francia mértékes verselésig.
Amiben más volt, mint Babits, az az élete.
A nagy angol arisztokratának született, de úgy élt, mint a legutolsó kocsmatöltelék. Jelentéktelen külseje, modortalansága, kevélysége és elviselhetetlensége miatt magányosan élte életét. Egy lánykérése alkalmával gúnyos kacaj volt a válasz, így maradt ez a hétévtizedes élet üres és semmitmondó, társtalan és telve politikai és magánemberi tévelygésekkel.
Három szenvedélye közül kettőt soha nem bocsátott meg az angol társadalom, míg harmadikat, a költészetet sem méltányolta annyira, hogy költőfejedelemmé koszorúzza e saját korában legnagyobb angolt.
Swinburne olyan örömtanyákon múlatta életének egy sötétebb szakaszát, ahol szado-mazochista szolgáltatásokban is részesült, ahol szabadon hajszolhatta a kéjeket, s emiatt kivetette az a társadalmi közeg, melyhez a születés jogán tartozott. Társtalansága mélységes alkoholizmusa miatt embertelen magányba sodorta. A pálinka aláásta egészségét, s olyan állapotba került, hogy napokig nem tudott felöltözni sem, s részegen és mezítelenül kóborolt lakásában.
Végül egy rajongó rokona, egy bizonyos Theodore Watts veszi magához, aki rászoktatja az egy nap egy sör ivására különleges irodalmi fondorlatokkal, így teste megtisztul, szelleme felújul, s egész költészete visszanyeri ifjúságának idealizmusát, azt a szépségkultuszt, melyet ő alapít meg Angliában.
Swinburne másik rokona Baudelaire volt, akinek végzetes életét és pátoszmentes szépségrajongását legalább annyira eltanulta, mint amennyire természetes lelki sajátja is volt, s e kettő eredője lett az a vallásosan hellenisztikus szépséglátás, melyre az angolok annyit mondanak: „Szép, talán túlságosan is szép…”

Herceg Ferenc alig múlt huszonkét esztendős, halálos kimenetelű párbajba keveredett.
Két katonatiszt súlyosan inzultált egy fiatal hölgyet, Gettmann Annát, aki Herzceg Ferenc vendége volt Anna tiszteletére rendezett bálon. Az egyik kihívó, a későbbi áldozat, aki az akkori kaszárnya vívóbajnoka volt, valósággal kereste a párbajokhoz vezető összetűzéseket. Nevét herczeg miatt az irodalmi utókor megőrizte, Siposs Lászlónak hívták.
Herczeg távozásra szólította fel a két tisztet, de azok nem hagyták el a báltermet, hanem párbajra hívták ki az akkor még Herzog Ferenc nevű ifjú arisztokratát.
Herczeg azonban nemet mondott, de később mégis beleegyezett abba, hogy Siposs-sal délelőtt, a másik tiszttel délután fog megvívni.
A párbajban Herczeg halálos sebet ejtett délelőtti ellenfelén, aki a jelenlévő orvos hezitálása miatt elvérzett. A délutáni összecsapásra már nem került sor, mivel a másik tiszt visszalépett.
Az ügy azonban kiderült, s Herczeg Ferencre első fokon egy év fegyházbüntetést szabott ki a törvényszék. Ezt később négy hónapra enyhítette. Herczeg a börtönben nem az alacsony néprétegek sorsát viselte, hanem könnyített büntetést kapott, amelybe beletartozott a korábbi úri allűrök megtartása is. Kártyázott, tornázott, ivott és mulatott… És írt…
Herczeg tehát bevonult a váci fegyházba, s egy regénypályázatra megírta a Fenn és lenn című regényét, amely ugyan nem nyerte meg a pályázati kiírás első díját, a kiadó mégis szerződést kötött Herczeggel.
Ami ezután következik, az már irodalomtörténet…

Robert Louis Stevenson legjobb és leghíresebb könyve Jekyll doktor és Hyde úr története még ma is megborzongató lélektani regény, egy briliáns szellem maradandó alkotása.
Jekyll doktor azonban valóban létező alak, akinek egyik leghíresebb tette egy olyan nyakra illeszthető kis gépezet feltalálása volt, mely akasztás során nem a nyakat terhelve töri el a nyakcsigolyát, hanem a szerkezetre épített láncok viselik a szabadesés miatti hatalmas súlyt.
Állítólag az orvosnak egy halálraítéltet mégsem sikerült megmentenie annak ellenére sem, hogy a sír feltárásakor nem találtak holttestet a koporsóban.

Stevenson maga is heroinfüggő volt, ráadásul álmainak rabja. Gyermekkorában rettenetes tüdőbetegség tette nyomorékká, s bár az író elhagyta hazáját, hogy melegebb levegőjű vidékre költözhessen, mégis saját főhősének végzete teljesedett be rajta. A heroin túladagolása végzetes agyi katasztrófát okozott, és a negyvenes éveinek elején járó írót így pusztította el drogfüggősége.
Regényei kalandos és fordulatos történetükkel, elmés és gazdag irodalmi nyelvezettel megírt alkotások, melyek ma is a magasabb rendű szórakoztató szépprózát képviselik.